Vár az aulában

A Rákóczi vár makettje

Debrecen szomszédvárosa, Hajdúsámson két eseménnyel is kapcsolódik Rákóczihoz. A fejedelem, Lengyelországból indulva, Sámsont Hadház felől közelítette meg.

A településtől két kilométerre a mai napig áll az a fa, amely alatt 1703. május 26-án megpihent. Táborával ezután vonult be a helységbe. E napnak állít emléket a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola falán elhelyezett tábla.

A fejedelem nevét felvett oktatási intézményben számtalan módon emlékeznek Rákóczira. Az emeleten bronzból öntött Rákóczi szobor, portré és piros-fehér zászló ékíti a folyosó középső traktusát, az aula bejáratával szemben pedig Rákóczi harang kongatható meg.

Az iskola tantestülete és diákjai különböző módon emlékeznek névadójukra. Tavaly ősszel az intézmény felső tagozatosai több turnusban keresték fel Rákóczi születési helyét, a jelenleg Szlovákiához tartozó Borsi várát. Lelkes helyi idegenvezető sokat mesélt a kis Rákócziról. Még aznap a sárospataki várat is megtekintették.

Az iskola minden év tavaszán rendezi meg a Rákóczi hetet. Idén március 23 –27. között szerveztek programokat, melyekben szerepelt Rákóczi vár, -híd, portrékészítés, Rákóczi nótás székfoglaló játék, internetes kereső verseny, játékos vetélkedő, de sportos feladat is. Az eseménysor a Rákóczi szobor megkoszorúzásával és a Rákóczi díj átadásával zárult. Évről-évre az kapja a díjat, aki sokat tesz az iskoláért. Így kapott már érmet polgármester, nyugdíjba vonult pedagógus, arra érdemes magánszemély.

A Rákóczira emlékezés kiemelkedő kezdeményezése a borsi vár makettjének elkészítése. A hungarocellből, kartonból épített épületmás impozáns méretűre sikeredett. A vár frontrésze három méteres, oldalai kettő, illetve egy. Az ötlet Jakubecz Angéla, az intézmény munkatársának fejéből pattant ki és Káló-Nagy Tünde gyógypedagógussal közösen építették meg. Elmondták, hogy a várról, ősszel készített fotó alapján dolgoztak. A hungarocellt az iskolának leszállított tartályok biztonságos mozgatását lehetővé tevő hungarocell bordákból vágták le, ragasztották össze celluxszal. Az ajtókat és ablakokat is ezen anyagból vágták ki. A színezést falfestékkel és szivaccsal végezték. A tetőt kartonból szabták, szintén szivaccsal mintázták cserepes mintázatúra.

A vármakett az iskola aulájában került kiállításra.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.