Választás 2014 - Vona Gábor: a Jobbik nem neonáci és nem rasszista

Hajdúböszörmény, 2014. március 22., szombat (MTI) - A Jobbik nem neonáci párt, tagjai nem rasszisták - mondta Vona Gábor szombaton Hajdúböszörményben, szavait a párt választási fórumán jelen lévő EBESZ-ellenőröknek címezve.

 

    A Jobbik elnöke arra kérte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselőit, hogy számoljanak be a Jobbik fórumán látottakról, amelyen "nyakas, református emberek" vesznek részt.   "Így néznek ki a nácik?" - tette fel a kérdést, majd kijelentette: "csak azt szeretnénk, ha a saját országunkban nem lennénk másodrendű állampolgárok, ha nem kellene elmenni a gyerekeinknek külföldre, ha lennének tisztességes nyugdíjak (...), ha a politikusok tisztességesen politizálnának". A rasszizmussal kapcsolatban kijelentette: egyedül a Jobbik mondja, hogy mindenkire ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak. "Ha a Jobbik kormányra kerül, jobban élnek majd a tisztességes cigány és a tisztességes magyar emberek." A tisztességteleneknek viszont lesz mitől tartaniuk - tette hozzá a pártelnök.

    Ugyancsak az EBESZ-ellenőröknek címezve Vona Gábor arról is beszélt, ha a Jobbik megnyeri a választást, miniszterelnökként az első brüsszeli útján szembesíteni fogja az Európai Uniót az egyenrangú tagságot, egyenrangú állampolgárságot kilátásba helyező ígéreteivel. Mert mi lett az ígéretekből? - tette fel a kérdést a Jobbik elnöke, s válaszolt is rá: "európai szintű munkát végzünk, a boltban osztrák áron vásárolunk, fizetéskor meg kínai kisgyereknek érezzük magunkat".

    Vona Gábor kifogásolta, hogy Magyarország uniós csatlakozása után gyárakat zártak be, a nyugati cégek saját termékeiket hozták ide. "Mi ebben a demokrácia, az együttműködés?" - kérdezte, hozzátéve: "már a földünk, a vizünk is kellene, meg az is, hogy vágjuk ki az akácainkat, s jöjjön a kínai méz".  Közlése szerint ezért - ha kormányra kerülnek - kezdeményezik az európai uniós csatlakozási szerződés újratárgyalását, és csak annyit kérnek: "szeretnénk magunkat etetni".

    "Mi nemcsak 10 millió, hanem 30 millió embert is tudnánk etetni" - utalt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar ki nem használt lehetőségeire a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, nagy tapsot kiváltva mintegy 300 fős hallgatóságából.

    Vona Gábor a helyi Petőfi Házban megtartott választási gyűlésen azt mondta, tarthatatlan, hogy a politika és a korrupció szinonimák Magyarországon. Ennek megszüntetését ígéri a Jobbik programjának elszámoltatási fejezete, amely a rend és a megélhetés fejezetekkel kiegészülve jelenti a párt legfontosabb kormányzati tennivalóit - mondta Vona Gábor, a választók figyelmébe ajánlva Kulcsár Gergelyt, a Jobbik helyi országgyűlési képviselőjelöltjét.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.