Választás 2014 - Összefogás: a Fidesznek nincsen valódi programja

 Budapest, 2014. március 16., vasárnap (MTI) - A baloldali összefogás pártjainak véleménye szerint a Fidesznek még mindig nincsen valódi programja - erről Demeter Márta, az MSZP elnökségi tagja, Kormos Kata, a szocialisták szóvivője, Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független országgyűlési képviselő és Arató Gergely, a DK országos tanácsának elnöke beszélt a kormánypárt székháza előtt vasárnap tartott sajtótájékoztatón. A politikusok ezután arról szóltak, hogy elképzeléseik szerint milyen programot folytat majd a jelenlegi kormánypárt, ha megnyeri a választást.

 

    Demeter Márta elmondta, semmit nem tudtak a Fidesz programjáról, amíg Kocsis Máté kommunikációs igazgató nem beszélt arról, hogy a megkezdett munkát szeretnék folytatni. Véleménye szerint ez alapján még tovább fogják emelni az áfát, még több adót vetnek majd ki. Ezzel szemben a "kormányváltó szövetség" bevezetne egy igazságos, többkulcsos személyi-jövedelemadót, amely a kevésbé tehetőseknél több pénzt hagy, a gazdagoktól pedig nagyobb teherviselést vár el. A mikro-vállalkozások leírhatnák társasági adójukból a bérekre rakódó közterheket, az alapvető élelmiszerek árát pedig drasztikusan csökkentenék - közölte.  Ha a Fidesz folytatja eddigi tevékenységét, akkor tovább gyengítik a forintot, ami a 2010-es kormányalakítás óta több mint húsz százalékkal gyengült az euróhoz képest - jelentette ki. További húsz százalékos gyengülés 380 forintos eurót jelentene, ami felkúszhat akár négyszázra is - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldali összefogás pártjainak programjában a kiszámítható gazdaságpolitika szerepel, ami bizalmat teremt, és jelentősen csökkenti a forint árfolyam-ingadozásait.

    Szabó Rebeka arról beszélt, hogy ha a Fidesz korábbi intézkedéseit szeretné folytatni, akkor Magyarország várhatóan kilép az Európai Unióból és csatlakozik a "Putyin Unióhoz". Ebből következne, hogy azokat az uniós támogatásokat sem lehetne tovább használni, amelyekből az országot építik, és amelyekkel a fideszes egyéni képviselőjelöltek "nagyon szeretnek kampányolni".  A "kormányváltó szövetség" viszont felül fogja bírálni a "veszélyes és függőséget okozó Orbán-Putyin paktumot", ami helyett egy jelentős részben a megújuló energiaforrásokra épülő, valódi energiafüggetlenséget biztosító stratégiát alkalmaz majd - ígérte a képviselő. Megfogalmazása szerint a Fidesz minden településen hatalmas méretű stadionokat épít majd. Saját programjuk szerint viszont az ezekre költött mintegy 200 milliárd forintot inkább a gyermekéhezés felszámolására és a bölcsődei férőhelyek növelésére fordítanák - jelezte. Ha a jelenlegi kormánypárt marad hatalmon, az Országgyűlés évente egyszer ülésezik majd - vetítette előre Szabó Rebeka, hozzátéve: az eddigi négy év alapján az is várható, hogy "Mészáros Lőrinc nemzeti földprogramot" indítanak, és a lojalitás alapján osztják ki a területeket. A baloldali összefogás pártjai viszont azonnal leállítanák a most futó földbérlet-pályázatokat, amelyek helyett egy átlátható és igazságos rendszert hoznának létre - hangsúlyozta.

    Arató Gergely szerint az elmúlt négy évben "a Fidesz lenyúlt mindent, ami mozdítható volt" és szétosztotta a saját emberei között. Ezért ha az a programjuk, hogy folytatják, amit elkezdtek, most a bankbetétek jönnek - jelentette ki. A "kormányváltó szövetség" viszont helyreállítaná a tulajdon biztonságát - szögezte le. Arról is beszélt, hogy miközben a Fidesz "rezsicsökkentést hazudott, a másik kezével adóban, költségekben többszörösét vette be ennek". Rámutatott, hogy ők viszont egy fenntartható és igazságos rezsicsökkentésre készülnek.  A politikus kijelentette, hogy az elmúlt négy évben a jelenlegi kormánypárt mindent megtett azért, hogy akadályozza az ellenzéki pártokat, szűkítette a parlament mozgásterét, megszüntette az érdemi vitákat és olyan választási rendszert alakított ki, amellyel megpróbálta megakadályozni az ellenzék győzelmét. Ha ez sikerül, akkor már csak egy lépés van hátra, be kell tiltani az ellenzéki pártokat - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy ők viszont helyreállítanák a jogállamot és garantálnák a majdani ellenzék politikai jogait.   Végül arról beszélt,, hogy az eddigi négy évben a kormány a közszolgálatot "pártszolgálattá silányította, állami megrendelésekkel és pénzzel tömi" az őt támogató médiumokat, miközben akadályozza az ellenzéki média működését. "Már csak egy dolog van hátra, az, hogy csak olyan újságíró juthasson mikrofonhoz, aki garantáltan csak Orbán Viktort támogatja". A "kormányváltó szövetség" helyreállítja a valódi sajtószabadságot, és biztosítja azokat a médiaviszonyokat, ahol minden oldal kifejtheti a véleményét - ígérte Arató Gergely.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.