Teca kocsmájában…

Gyuri és Teca  Fotó: port.hu

A karantén végnapjai egyre több lehetőséget adnak a kibontakozásra. Valami azért nem változik, ez pedig nem más, mint a jó magyar vidéki, falusi lét. Két szűk hét elegendőnek bizonyult arra, hogy végigkövessem A mi kis falunk pajkaszegi történéseit. Miért? Mert egyszerűen nem lehetett abbahagyni.

A szürreális események helyszíne az Esztergom-környéki Pilisszentlélek. „Hivatalos” nevén Pajkaszeg egy hagyományos egyutcás falu, ahol egyszerűen semmi sem stimmel. A szűnhetetlen problémák és a folyton pezsgő élet alapjául három jelentős személyiség ténykedése szolgál. A csúcson Csuja Imre ’Füleki Károly’, a polgármester áll, mint „törvényhozó” hatalom. Neki segédkezik jobbkeze, a végrehajtó erő, Szabó Erika, akit a gyermekének napokban életet adó Lovas Rozi visz színre. Bár nem bírói hatalom, de valóságos erőforrás, élén egyik személyes kedvencemmel, a Bata Éva által megszemélyesített Tecával a kocsma. Itt az eredményes ihletek és persze a végtelennek remélt italozgatások születnek, a helyiek errefelé keresik a vigaszt. A határozott, de laza és nem túl munkakedvelő polgi, a szorgalmas Erika és az agilis, mindig őszinte Teca hátukon viszik egész Pajkaszeg sorsát.

Azt hiszem, külön bekezdést érdemel a látszólag mindenben Erika mellett álló, de önállóságra vágyó majdnem házastárs, örök vőlegény, maga Bodri György (másik favoritom). Életének elválaszthatatlan része szerelme, narancssárga sportautója. Lengyel Tamás alakításánál el sem lehetne képzelni jobb „falusit”. A susogós öltözet tökéletes összhangot alkot a fociedző melírozott, tupírozott hajával, éles beszédével és önérzetes, de hölgye szavára engedelmeskedő jellemével.

A cselekményszál szempontjából különösen meghatározóak a hagyományos közmunkás-morált megtestesítő önkormányzati alkalmazottak, Szifon (Debreczeny Csaba), Baki (Kerekes József) és a jóindulatúan hülye, de ízig-vérig becsületes Matyi (Molnár Áron). A testi egészségért a hivatalosan állatorvosi titulusban praktizáló Reviczky Gábor, mint Janó felel, a lelkieket pedig fia, Schmied Zoltán, azaz az atya látja el. No, de milyen település volna ez a humán hírügynökségek, a mindentudó asszonyok nélkül? Megnyugtathatok mindenkit, aki csak a falusi-feeling kedvéért keresi fel a sorozatot, e tényezőből sem lesz hiánya. A helyi öreglányok elsőszámú alakja Udvaros Dorottya, vagyis Berkicsné Kati, a magyartanár. Testvérével, a polgármesterrel és fiával, Bánki Gergellyel, ’Lacival’, a hivatal esetlen, de lelkes segédjével él. Egy kis közösségnek nyilvánvalóan az időnként egymásnak odaszólogató, de összetartó tagjain kívül szüksége van riválisra is. Pajkaszeg esetében a szomszédos területen fekszik Pajkarét, melynek lakóival a rendszeresen félbeszakadó focimeccseken tartanak látványos verekedést. A bunyót aztán a rend éber őre, Szabó Győző, mint Stoki függeszti fel. Érdekesség, hogy a sorozat hajrájában még a debreceni illetőségű Szarvas Józsi is feltűnik és még más különleges, mondhatni, elvetemült figurák, például Pali bácsi vagy a postás Zsuzsa.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy szereplők, karakterek, szerkezet, történetmesélés és hangulat szempontjából – szóval minden tekintetben – hiánypótló sorozatot rendezett Kapitány Iván. Eltekintve a filmbeli, realitáson alapuló elemektől, egy nyíltan hirdetett görbetükör is felfedezhető jó néhány mozzanatban. A legkiemelkedőbb és legmélyebb tartalommal felruházott képet a falu közepén álló, félreérthető szobor, a kézben tartott kakaós briós prezentálja. Ebben egyenesen minden kiritka, gúny és tragikomikum megjelenik. Elsősorban társadalmi problémákra, hiányosságokra reflektáló és a magyarországi politikára jellemző vonások kerülnek képernyőre. Megértést segít, gondolatokat ébreszt, szórakoztat. Kiváló alkotás, amelyet nyugodt szívvel ajánlok minden film- és sorozatkedvelőnek. Bár a hivatalos tévéadás lezajlott, az RTL partnercsatornáin ismétlik az epizódokat, illetve az RTL Most-on is elérhető mind a négy teljes évad.

Barna Marci

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.