Devizahitelek - Keddtől ítélkezési szünet lesz, de devizahiteles ügyeket tárgyal a bíróság

 Budapest, 2014. július 13., vasárnap (MTI) - Keddtől ítélkezési szünet lesz az ország bíróságain, de a soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

 

    A korábban kialakult gyakorlat alapján az idén nyáron is július 15-étől augusztus 20-áig tart a törvénykezési szünet.  Ez az időszak polgári ügyekben a határidők számításakor nem vehető figyelembe. Ha például a hónapokban megállapított határidő augusztus 19-én járna le - mivel az a nap még törvénykezési szünet -, a határidő az augusztus 20-át követő első munkanap.  A törvénykezési szünet időtartama alatt is tárgyalandó ügyek körét a jogalkotó határozza meg. Nem vonatkozik a törvénykezési szünet azokra az ügyekre, amelyekre a törvény soron kívüli eljárást ír elő. Jelenleg ilyen például a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti per, a sajtó-helyreigazítási per, a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló per, a kiemelt ügyek, az előzetes bizonyítás, a végrehajtási per, valamint azok a polgári perek, amelyekben a felek ezt közösen kérik.

    Az Országgyűlés a napokban szavazta meg a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényt, amely pontosan szabályozza a bíróságok számára az ügyek elbírálására irányadó eljárási szabályokat és határidőket.   A törvény értelmében felfüggesztik a folyamatban lévő, jobbára adósok által indított, országszerte mintegy tízezer eljárást, amelyek közül 4600 a fővárosban zajlik. A törvény lehetővé teszi pénzintézeteknek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban külön pert kezdeményezzenek. Ezekben az új ügyekben az elsőfokú polgári eljárás lefolytatására a keresetlevél beérkezésétől számított 30 nap áll a bíróság rendelkezésére, és szintén 30-30 napon belül kell a másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárást lefolytatni.  Ezekben az ügyekben az egész ország területére kiterjedően első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla illetékes. Az OBH tájékoztatása szerint a törvény nyomán, a pénzintézetek számát alapul véve, körülbelül 400 új perre lehet számítani.

    A büntetőügyekben a bíróságok az ítélkezési szünetben is folyamatosan ellátják törvényi feladataikat - például a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban -, és működnek a cégbíróságok is. A kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják beadványaikat, és az iratokba is betekinthetnek.

    Az Országos Bírósági Hivatal szerint a Fővárosi Törvényszék helyzete az elmúlt években bevezetett intézkedéseknek köszönhetően javult, így, ha nagy erőfeszítések árán is, de el tudja látni a törvényben rá rótt feladatokat; ebben számíthat az OBH segítségére és támogatására. Jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy az új ügyek milyen bírósági kapacitásokat igényelnek.

    A törvénykezési szünet jól ismert a nemzetközi gyakorlatban, kedvező az ügyfelekre, az üzleti szférára és a jogi képviselőkre nézve is, hiszen erre az időszakra esnek a nyári szabadságolások - közölte az OBH.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.