Minap TIPPMIX eredményeket nézni kapcsoltam a királyi tévécsatornára. Míg a teletextet böngésztem, s fogaim között szűrtem az anyázást, mert a Bayern München otthon döntetlent játszott, miközben hazai győzelemre tippeltem, óhatatlanul is fültanúja lettem az Este c. műsorban elhangzottaknak.
A vendégként, az MSZP fenegyereke, Szanyi Tibor ült a vallatószékben. Már a ténytől eltátottam számat, mivel az erősen kormánybarát médium ellenzéki politikust csábított a kamerák elé. A szemem is kerekedett, amikor a műsorvezető hölgy (nevét fedje jótékony homály) kétségbe vonta a honi szegénység létezését. E dezinformációra, vagy tudatlanságra gurult be a Szanyi fiú, s hosszas felsorolásba fogott, felidézve országjárása különböző helyein tapasztaltakat, a nincstelenséggel kapcsolatos „élményeit”.
A műsorvezető a fővárosból, a stúdió melegéből vélekedett. Valahogy úgy volt vele, mint az a tanár, akit a tavaly decemberi mesterpedagógusi vizsgán, tőle legalább két évtizeddel fiatalabb elbírálói kioktatták, olyan nincs a magyar oktatásban, hogy három tanulócsoport kerülhet összevonásra, miközben a maturáló éppen egy ilyen „fúziós” osztálynak az osztályfőnöke. Valószínűleg a műsorvezető is agymosáson mehetett keresztül, amikor rácsodálkozott az emeszpés Szanyi állítására. Hiába volt aztán a riportalany heves bizonygatása, mondandója tényekkel alátámasztása, a hű pártkatona hölgy csípőből igyekezett cáfolni. A tévés tájékozatlanságán csak azért nem hördültek fel milliónyian, mert a királyi kanálisokat már alig nézi valaki, tájékoztatása annyira egyoldalú.
Nemrég Borsodban, a Bódva völgyében, Szendrőládon hajtottam keresztül. A faluban két jelentősebb csoportosulásra figyeltem fel. Az egyik a polgármesteri hivatal előtt toporgott, a másik a legközelebbi bolt előtt. A hivatali épület előtt a segélyek kifizetésére vártak, a kereskedelmi egységnél pedig a pénzt várták, mivel szerették volna megkapni azt, amire szükségük lenne, mert a kis üzlet készletei végesek. Igyekeztek a pénzt minél hamarabb elkölteni, mielőtt az uzsorások elvették volna.
A napokban Hajdúsámsonban is segélyosztás volt. Az embertömeg türelemmel várta sorra kerülését. A hosszú ácsorgást beszélgetéssel igyekeztek elviselhetővé tenni. Taglalták, mire elég a segély. Nem sokra. Ez hamar kiderült. Elégedetlenkedve sorolták: nincs munka, közmunkára meg a „csókosokat” veszik fel. Keresetlen szavakkal illették a városvezetést és a kormányt. Mikor belefáradtak a kesergésbe, mindennapi gyötrelmeik ecsetelésére váltottak. Csupa gondterhelt, barázdált homlokú arc. Sehol egy mosoly, nevetés, könnyedebb szó.
Míg Debrecenben a postások kézbesítették a segélyeket, a Nagyállomás melletti 2-es posta előtt hét óra után már tisztes gyülekezet várt a nyitásra. Várták lakóhelyük szerinti illetékes kézbesítőt. Gyakran ki se engedték az épületből, már a lépcsőn kikényszrítették a segélyek „kézbesítését”, hogy aztán rohanjanak a toronyház melletti ABC-be, rövid úton elverni a pénzt. Saját szememmel láttam, amikor a hentespultnál egy népes család egyenesen tizenegy kiló karajt kért. Gondolom e tétellel nyakára is hágtak az állami apanázsnak. Akkor bizony eszembe jutott: nem ártana életviteli ismereteket oktatni a könnyen jött forintok gyors elherdálóinak. „Több nap, mint kolbász” – tartja a magyar szólásmondás. A család nagy valószínűséggel, hamar feléli a karajmennyiséget, aztán koplalnak a következő pénzosztásig.
Magyarország az Unió egyik legszegényebb országa. A kevés munkahely, az alacsony fizetés, a drágaság, a szegények népes tábora felé csúszó középréteg, kevesek irritáló gazdagsága, a politikai hatalom arroganciája jellemzi az országot. Remény sincs a változásra. Akik tehetik, inkább külföldön próbálkoznak, igyekeznek jövőjüket megalapozni, biztos egzisztenciát teremteni. Az itthon maradtak meg gürcölnek, már akiknek megadatik e „szerencse”. Az Unióban a magyarok töltik a legtöbb időt munkával, s teszik ezt a legkevesebb fizetésért. Ők sohasem gazdagodnak meg, maradnak ugyanolyan szegények, mint nem dolgozó társaik. Annyi a különbség, hogy ők nem segélyekből tengetik életüket, hanem éhbérből.
Háromszázezer gyerek rendszeresen éhezik. 1,6 millió ember hivatalosan is a megállapított szegénységi küszöb alatti jövedelemből él. 4,5 millió állampolgárnak megoldhatatlan gondot jelentene egy váratlan kiadás.
Az említett számok a KSH adatai. Akkor miről beszél a műsorvezető?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás