Történt pedig, még a ’90-es években, hogy egy debreceni vállalkozás ipari húst vett Németországból, állateledel készítése céljából. Azonban gondoltak egy merészet a vezérek, és az alapanyagot kolbásznak töltötték meg. A terméket kiszállították Ukrajnába, mondván: az ukránoknak ez is jó.
Nem volt jó, sűrű ejnye-bejnyével visszaküldték az árut. Az ÁNTSZ, illetve akkor KÖJÁL is értesült az ügyről. A vizsgálat eredménye pénzbírság és a kolbászrengeteg megsemmisítése. A hentesáru kikerült Bánkra, az állatifehérje feldolgozó üzembe. Akkora mennyiség volt, hogy nem fért a tárolóba, szabad ég alatt, konténerekbe is jutott belőle.
A hosszúpályiak (vagy ahogy ők magukat nevezik: pályik) közül többen szagot kaptak, és az erdőn keresztül tolva biciklijeiket, éjnek évadján belopóztak a feldolgozó területére, és mázsaszám pakolták a kolbászszálakat zsákjaikba.
Hosszúpályiban, több helyen, napokig kolbásztól fonták a kerítést, rotyogott a fazékban a lopott áru. Még a kutyák is teletömhették magukat. Úgy elteltek, hogy elterülve, négy lábuk az égnek meredt.
A hirtelen jött jólét feltűnt a körzeti megbízottnak. Kiszállt a helyszínre. Saját szemével láthatta a kolbászhegyeket. Rögtön intézkedett. Szabálysértési eljárást kezdeményezett mindazokkal szemben, akiknél kolbászt talált. A bíróság pénzbüntetésre ítélte az elkövetőket. A kolbászcsenők képtelenek voltak kifizetni a bírságot, így leülték…, de a mai napig szívesen emlékeznek arra a néhány napra, amikor jóllaktak.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás