Szívből zenél – Debrecenben lépett fel Juhász Marci

Juhász Marci - fontos számára a közönséggel való kapcsolattartás

A cívisvárosi könnyűzenei életnek szombaton este jelentős eseményét rendezték a Bumeráng Bárban. Az énekes-gitáros dalszerző, aki a szájharmonikát is gyakran megszólaltatja, Juhász Marci látogatott Debrecenbe, és adott meglehetősen nagy lélegzetű, tartalmas, valóságos zenei csemegét kínáló klubkoncertet.

Noha a Bumeráng Bár a helyi vendéglátóipar közvetlen központi szórásának határán működik, bizton állíthatjuk, hogy a kultúr-vérkeringésnek és a debreceni könnyűzenei klubéletnek megkerülhetetlen, jelentős szereplője. Ezt bizonyította többek között az arénában, neves budapesti koncerthelyszíneken is megfordult Juhász Marci fellépése is, amely egyedülállóan színes, a maga stílusában változatos és felemelő zenei löketet adott a tisztelt publikumnak. A koncert Facebook-eseményére jelentős számú visszajelzés érkezett, ennek pedig már a 21 órai kezdés előtt kézzel fogható jele is volt a helyszínen. Az énekes-gitáros dalszerző leglelkesebb rajongói már hosszú-hosszú percekkel a „rajt” előtt gyülekeztek a bár bejárata előtt, és egy-egy fotót, aláírást is kérhettek a már helyszínen készülődő főszereplőtől.

Az első dalok felcsendülte előtt az este sztárvendége, a kifejezetten szerény, ám annál közvetlenebb, igen sajátos stílust képviselő zenész előzetesen is választ adott arra, mi a titka annak, hogy a közönség és a fellépő között igazán szoros legyen a kapcsolat, és hogyan is lehet ezt a fajta alkotómunkát igazán élvezetessé tenni:

„Ameddig én nem élvezem a színpadot, addig munkaként érzem, ez pedig nem jó. Amikor előfellépőként játszom, egy darab gitárral, azt is ugyanúgy élvezem mintha zenekar is játszik mögöttem. A hangbeállásnál is szeretek egy kicsit szórakozni, mert élvezem. A dalokat úgy alkotom, adom elő, hogy a szívemet beleépítem. Ennek pedig úgymond ki kell nyílnia, amikor én élvezem. Ez így tud igazán működni. Amikor feldolgozást adok elő, abból sem elvenni szeretnék, sőt…sokkal inkább az ízét megtartva átadni.” – magyarázta zenei elképzelését Juhász Marci.

Este kilenc órakor pedig kihunytak a bár élénk fényei, csak a felállított színpad emelkedett ki a félhomályból, és nem volt más, csak egy gitár, egy hang és maga az előadó. A bemutatott repertoárt a saját szerzemények uralták, ám a közönség hallott többek között Deák Bill Gyula-dalokat vagy épp HOBO-szerzeményt is. Egy-egy szám erejéig a különleges hangú, igen jellegzetes szájharmonika is főszerepet kapott, míg az idő elteltével hosszas, interaktív ráadás-blokkot épített be a szemmel láthatóan – és hallhatóan – minden élvezetével, szívvel-lélekkel zenélő művész. A koncertet követően a rajongók kötetlenül válthattak néhány szót kedvencükkel, aki készséggel állt a publikum rendelkezésére.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.