Itt a nyár, a vakációszezon, ezzel együtt pedig nyoma sincs a buszokon a felkészültségnek, az utasbarát szolgáltatásoknak.
Kivételes eset, de ezúttal nem a DKV-ról van szó, hanem a Volánbusz járműveiről. A helyközi járatok percenként indulnak Debrecenből, ám a - stílszerűen nyáron - hócipőm egy épp Debrecenbe tartó járaton lett tele. Az elmúlt hetekben több alkalommal is arra kényszerültem, hogy igénybe vegyem a társaság két település közti járatát, egyaránt borzalmas körülmények között. Noha a koszos, alkalomadtán szakadt, lemorzsázott, extrémebb esetben leköpött, lehányt ülések ezúttal csak a kisebbik gondot jelentették.
Nyár van, a meteorológiai szolgálatok naponta adják ki az újabb hőségriadót, ám ez a közlekedési társaságot látszólag cseppet sem érdekli. A nem működő, beragadt ablakok láttán azt hinné a tisztelt, hülyének nézett utas naivan, hogy esetleg egy kis légkondira talán akad minimális esély. Akár csekélyebb, mint a lottóötösre, de legalább annyi sansz legyen rá. Ezek csak tarka képzetek. Senki ne essen hiú remények fogságába. Napjainkan, 2023-ban ezek csupán vágyálmok. A buszok kínálata pedig kellemes, fülledt, áporodott emberszagú 30-35 fok, zajjal, mocsokkal, műszaki hibákkal, meg a tipikusan göröngyös utak lélekrázó kátyúival tarkítva. Majd talán nyár végére valaki rájön, hogy itt az ideje legalább elkezdeni gondolkozni, hogy valóban előre megyünk-e…?
Egy hete egyébként már csak kínomban nevettem, amikor a MÁV kiadta a közleményt, hogy balatoni járataikon csak egy kocsi lesz szerelvényenként, amelyen működik a hűtőrendszer. Végül is, ha nyár, akkor ne legyünk igénytelenek. Ha kint nyár, legyen bent is nyár, nemde?
Barna Marci
Új hozzászólás