Református ember létemre elfogadom a lélekvándorlás tényét. Ebben a felismerésben eléggé megerősített Galgó Laci mozdonyvezető barátom, aki miután 1996. november negyedikén leszállt M62 dízel mozdony vezér állásáról, amellyel az öthúszas személyvonatot hozta le Pestről, egy pillanat alatt megvilágosodott.
Elmondása szerint, ott a peronon, közvetlen a mozdony 3900 literes üzemanyagtartálya mellett megértette és átlátta az univerzum összes titkát és összefüggését.
Későbbi beszélgetéseink során olyanokat tudtam meg tőle, hogy a lelkek száma a földön állandó. Figyeljük csak meg! A földön annyival több ember él, mint amennyi az emberi tevékenység és a klímaváltozás által kipusztított fajok egyedeinek mínusza. Mondott még valamit. - Emberből a lélek, halála után csak emberbe vándorolhat, de saját kérésre egyszer költözhet egy állatba is - magyarázta Laci. - Mondjuk, belebújhat egy kecske testébe is.
Ez nagyon megmaradt bennem, főképp azért, mert hetekig az járt a fejemben, én milyen állat szeretnék lenni, ha választhatnék egyszer.
Pár hét múlva Vecseri haveromnál voltunk vendégségben, karácsonyt követő napokban. Vecseri az óvodás gyerekeinek húsvétra vett egy nyulat, ami később a család teljes körű tagjává avanzsált. A vörös borunkat kortyolgattuk éppen a kényelmes kanapén, amikor a süldővé cseperedett nyúl a szemünk láttára két lábra állt, és úgy lopta a szaloncukrokat a nappaliban felállított karácsonyfáról. A leszakított cukorkát a mellső mancsai közzé fogta, úgy görgette ki belőle az édességet. Ekkor ugrott be, ez a nyúl arcra tisztára olyan, mint anyámék rég elhunyt szomszédja, Lada nénié volt. További bizonyítékként az szolgált, hogy mindketten utálták a csokis töltelékkel ellátott szaloncukrot. Ráadásul még a szemük színe is azonos volt. Sötétbarna. Most meg itt van ez az eset a növendék marhával, ami tegnap történt a faluban. Mert, az nem normális, hogy egy ifjonc tehén mélységi felderítőként viselkedve egy egész tehenészet férfi dolgozóit meg tudta szégyeníti.
Azokat a teheneket, amelyeket továbbtenyésztésre alkalmatlannak minősítenek a hozzáértők, minden évben leselejtezik a faluban. Így volt ez most, szeptember idusán is. A községi mérlegháznál már ott állt a kamion, amire már vagy tíz vágóhídra szánt, 600 kilós állatot felhajtottak az állatgondozók. Kezdetben rendben volt minden, amíg egy barna színű tehén nem lépett a feljáróra. Három métert tett meg rámpán, amikor a szabadság iránti vonzalomtól inspirálva, nagyot szökellve átugrott a feljárót szegélyező vaskorláton, szolid vágtában eliramodott a közeli tanya felé. Az emberek azonnal üldözőbe vették Bimbót. Nevezzük így, hogy emléke ne névtelenül maradjon fenn a tanulságra éhes utókornak! A tanya melletti mezőn, egy békés tehéngulya legelgetett. Bimbó terve az volt, hogy elvegyül a népes tehénállomány között. A villanypásztor vezetékét letaposva bemasírozott a kérődzök alkotta kör közepére. Nüánsznyi probléma azért akadt. A mi tehenünk fajtáját tekintve charolais, azaz egységesen világosbarna volt, míg a csorda fekete-fehér tarka holstein fríz volt. Mielőtt az üldözők a legelésző bandához értek volna, a mi tehenünk rájött a végzetesnek tűnő hibára. Ezért a csordát maga mögött hagyva átvágott a Pece patakon, és egy kisebb horgásztavon, majd elindult learatott földeken a közeli nagyváros irányába. Az üldözőkhöz felsőbb utasításra, mindeközben csatlakozott a csirketelep tíz dolgozója is, akik egy lestrapált UAZ-zal érkeztek a helyszínre. Így már a tehénvadászok egy húszas csatárláncot tudtak alkotni. Jó öt kilométeres erőltetett menet után tehenünk irány változtatott, és a keleti- főcsatorna töltése mentén visszavonulót fújt magának a szülőfaluja irányában. A település határában még lábon állt a kukorica, oda vette be magát a tehén.
Közben a megfáradt, lihegő emberek is ideértek. Az üldözök azon tanakodtak, ki legyen közülük az az eszement, aki bruttó százhúszezer forintos fizetésért kockára teszi az életét. Mert egy biztos, hogy egy megriadt tehén elég nagy kárt tud tenni egy átlagos súlyú gondozó testi épségében. Végül a kupaktanács döntött. Embert kell szalasztani a közeli településre, Sajkára, Kornélért, akit csak úgy hívtak a környéken, hogy a tehenekkel suttogó, mert nagyon értett a tehenek nyelvén. Az UAZ félóra alatt megjárta az utat. Kornél, a tehenekkel suttogó kész tervekkel érkezett.
Az első verzió szerint Kornél az árokparton állva egy varázsszót kurjongat majd ritmusosan a tehénnek, amitől az a magától kijön a kukoricásból.
Ekkor Kornél, mint egy olcsó költségvetésű western filmben, ló híján a puszta földről, csak úgy gyalogosan meglasszózza a tehenet. Negyedórányi hiábavaló kurjongatás után Kornél ismertette a „b” tervet. Miszerint az emberek kihajtják elé a tehenet a tengerisből. Az emberek viszont továbbra sem kívántak számháborúzni Bimbóval a kukoricadzsungelben. Kornél, bátor ember lévén bement volna, csak köztudottan elég nehézkes lasszózni a tengeri sűrűjében. Újra összeült a kupaktanács. Az ókumlálták ki, hogy az UAZ beszalad a szövetkezet udvarára, és hívnak egy homlokrakodót, ami szűk félóra alatt meg is érkezett.
Kornél beleállt az erőgép hatalmas hidraulikus kanalába, amit a traktoros három méterre felemelt. Most, onnan magasról kurjongatta varázsszót, miközben feje fölött a lasszót pörgette.
Kornél jól látta a tehenet, amely megkövülten hallgatta a kukoricatábla közepéről a furcsa óbégatást. Úgy tűnt, Bimbónak esze ágában sem volt kijönni. Ekkor Kornél kiadta a vezényszót: - Támadás!!!
A homlokrakodó széles kereke meglódult és mindent letarolt. A zajra Bimbó is megiramodott. Puszta három percnyi idő alatt a gép a földdel tette egyenlővé a csöves kukorica tábla felét. Kornélék érezték, hogy ebből baj lesz. Visszavonulót fújtak. A kupaktanács úgy döntött, hogy hívják ki a körzeti megbízott rendőrt, Máté Sanyit.
Sanyi szirénázva érkezett a helyszínre. A kupaktanács döntése alapján az lett volna a feladata, hogy lője le a megvadult tehenet. A körzeti megbízott egy törvényre hivatkozva megtagadta a lövöldözést, és egyben ismertette a csapattal a jogszerű fegyverhasználat eseteit.
- A rendőrségi törvény az alábbi esetekben engedi a lőfegyverhasználatot - mondta.
- az élet elleni közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárításakor;
- a testi épséget súlyosan veszélyeztető közvetlen támadás elhárításakor;
- az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozásakor.
- Sajnos, perpillanat egy eset sem áll fenn! - fejezte be mondókáját a rend éber őre.
A kupaktanács a rendőrtől félrehúzódva újra összeült. Némi pusmogás után Kornél kivált a csoportból, és szó nélkül elindul a kukoricásba. Mindenki a táblát figyelte. A viszonylagos csöndet Kornél rövid jajveszékelése törte meg.
- Jaj, megtámadott a tehén!!! - ugrott ki, a kukoricásból, jobb karjára mutatva Kornél.
- Azt a kurva anyját! Akkor emberélet van veszélyben - kapta elő maroklőfegyverét a rendőr.
Ám, mielőtt beugrott volna a kukoricásba, felhívta Bimbó figyelmét arra, hogy az általa foganatosított rendőri intézkedésnek engedelmeskedjék. Mivel Bimbó érdemben nem válaszolt, Máté Sanyi ezt követően figyelmeztette a tehenet, hogy lőfegyverhasználat következik. A nyomaték kedvéért a levegőbe lőtt egyet, és beugrott a kukoricásba. Ezután gyorsan zajlottak az események. A megsárgult levelek recsegését követve, három gyors, egymást követő lövés hangja hallatszott…
Ezzel, az ügy el volt kapálva.
Ja, és mi volt Kornél varázsszava, amitől ezt óbégatva, oly sokat rémélt a markoló kanálban állva. Így hangzik: - BU!!! BU!!!
Fontos, hogy a BU-t rövid U-val ejtsük!
dalnoky
Új hozzászólás