Moody kupába zsákolta a DEAC-ot

Moody a levegőben  Fotó: Derencsényi István

Kiharcolta a Magyar Kupa részvételt a Debreceni Egyetem férfi kosárcsapata. A szombati parázs hangulatú mérkőzésen a Zalaegerszeg együttesén diadalmaskodott Kovács Adrián legénysége. Az első negyedben szinte teljesen összetörték a Zalakerámiát, de a vendégeknek sikerült felzárkózni. A Borisov vezette DEAC azonban kitartott és 98-92 arányú győzelmükkel bekosarazták magukat a Főnix Csarnokban rendezendő kupadöntőre.

Rangadóhoz méltó kiváló atmoszférával, teltház előtt indult útjára a labda az Oláh Gábor utcán. Milos Borisov szokásos formájában kezdett, hozzá pedig az amerikai irányító, Stefan Moody csatlakozott. Vezérletükkel megsemmisítő játékkal kezdtek a fekete fehérek. Már 12-0 is állt az eredményjelzőn, amikor a Zete megkezdte a pontgyártást. A negyed végén mégis tetemes előnnyel, 28-15-ös vezetéssel vonulhatott rövid szünetre a Debrecen. A második felvonásra Bencze Tamás jól láthatóan felrázta „fiait”. Szabó Zsolt és a fürge Johnson is elkezdte gyűjtögetni a kosarakat. Ezzel szemben Tóth Ádám palánk alatti extrája hozta a hazai pontokat. Szép lassan egyetlen kosárig is felzárkóztak a zalaiak, de Bognár Kristófék nem estek kétségbe és a félidőre újra tízre növelték a különbséget. A nagyszünetben 55-45 volt az állás. A második etap utolsó mozzanataként Moody az üres palánkra támadhatott egy labdaszerzést követően. A 179 centiméter magas légiós a levegőben 180 fokos fordulattal, háttal húzta be a labdát a gyűrűbe, talpra ugrasztva a teljes debreceni közönséget. 

A harmadik játékrészt Bibbins indította, de a kékek hiába próbáltak zárkózni, a DEAC tartotta tíz körüli előnyét. Tóth Ádám folytatta kosár alatti produkcióját és a védelmet hibátlanul semlegesítve fordult be a ziccerekre. Manigat nyugodtan szórta a hármasokat a látványos labdajáratások végén. Az utolsó megmérettetésre hét maradt közte: 74-67. A Zete kissé megrémisztette a Debrecen alakulatát, hiszen egyetlen pontig küzdötték fel magukat. Kovács Adrián legénységét ekkor Manigat húzta fel a hullámvölgyből és Moody is jelen volt a fontos támadásoknál. A találkozó hajrájában Bibbins kipontozódott vendégoldalon, hajdúsági részről pedig a végig szorosan őrzött Polyák Lászlónak kellett elhagynia a pályát. A Debreceni Egyetem 98-92 arányban nyerte meg a kifejezetten küzdelmes derbit és kiharcolta részvételét az áprilisi Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

A helyenként kifejezetten szoros és alapvetően kiélezett mérkőzésen a Borisov-Tóth duó kosárlabdája nagyban segítette a fekete-fehéreket. Milos távolijai, illetve sikeres betörései és Ádám második esélyből vagy bejátszásból összehozott kosarai összesen 41 pontot értek. Utóbbi lepattanó játéka is kiemelendő, hiszen az elhibázott kísérletek rendre az ő kezébe érkeztek. A mezőny legeredményesebbje a zalaiak légiósa, Johnson lett 27 egységével, a DEAC együttesében első helyen Manigat zárt 25/15-ös mutatójával.

Legközelebb január negyedik napján Kaposváron lesz jelenése a Kovács-legénységnek, 10-én pedig Debrecenbe látogat az újonc Oroszlány. Az OSE elleni találkozót az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

DEAC - ZALAKERÁMIAZTE KK 98-92 (28–15, 27–30, 19–22, 24–25)

DEAC: MOODY 20, Polyák 3/3, MANIGAT 25/15, BORISZOV 22/6, TÓTH Á. 19/3.

Csere: Omenaka 2, Harrison 5/3, Bognár 2

Edző: Kovács Adrián

ZTE: Bibbins 14/3, WIILLIAMS 26/6, JOHNSON 27, Szabó 10/6, Agafonov 8.

Csere: Doktor, Simon, Djurics 7/3.

Edző: Bencze Tamás

Kovács Adrián: – Nem volt szép mérkőzés, mindkét csapat tudta mekkora a tét. Jó energiával kezdtünk, de ezután leült a játékunk, ami végigkísért bennünket a találkozó végéig. A legfontosabb a győzelem, és hogy ott vagyunk a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

Bencze Tamás: – Ezt a kezdést a hosszú utazással sem lehet magyarázni. Ellenfelünk nagyon jó ritmusban támadott, mi pedig nem tudtuk elkapni a fonalat. Ennek ellenére visszaküzdöttük magunkat a mérkőzésbe, a negyedik negyedben egy pont is volt a különbség. Az első hat-hét percet leszámítva büszke vagyok a fiúkra. Három negyedet megnyertünk, de ezúttal ez nem volt elég.

Barna Marci

Moody látványos zsákolása ITT megnézhető

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.