Meseklubot indít a Csokonai Színház

Janó és Janka könyvformában

A Pagony Könyvklub − mai mesék mindenkinek című rendezvénysorozatban kortárs magyar és külföldi meséket olvasnak fel a Csokonai Színház színművészei azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megismertessék és megszerettessék a sokak által eddig még nem ismert történeteket.

Az első meseklubon, november 7-én (szombaton) 10 óra 30 perckor Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója várja a 2-6 éves gyerekeket a Janó és Janka őszi meséi című kötetből válogatott mesékkel.

A színművésznő a könyvklub kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a Csokonai Színház elkötelezett a kortárs irodalom ügye mellett. Mint mondta: „Igyekszünk minden lehetőséget megragadni arra, hogy népszerűsítsük a mai irodalmat, legyen az dráma, próza vagy költészet. Azt hiszem, a kortárs irodalom iránti fogékonyságot már gyermekkorban meg lehet alapozni, így a mai mesék megismertetésével nemcsak a gyermekkort tesszük gazdagabbá, hanem olvasni szerető, az élő irodalom iránt érdeklődő felnőtteket is nevelünk.”

A Pagony Könyvklub együttműködő partnere a kezdeményezésnek, a rendezvények helyszíne pedig a Debreceni Pagony könyvesbolt (Batthyány utca 11.). Csikó Márta, a könyvesbolt vezetője elmondta: „Nagyon örültünk a színház megkeresésének, hiszen a Könyvklub új színt visz könyvesboltunk életébe. Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek a minőségi kortárs mesékkel, és erre jó alkalom a közös mesehallgatás. A Csokonai Színház kiváló művészei pedig garanciát jelentenek arra, hogy az általunk ajánlott mesék értő tolmácsolásban jutnak el a gyerekekhez.”.

A meseolvasásokon a részvétel ingyenes!

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.