Éppen ma olvastam egy végletekig elkeseredett szülő nyílt levelét, melyet Orbán Viktornak címzett. Hiába a hurrá optimista nyilatkozatok, a növekedést bizonygató számhalmazok, a győzelmi jelentések gazdaság és a politika területéről, a valóság köszönő viszonyban sincs a hatalmi szándékkal.
Az apa levele erre az újabb adalék. Négy fia közül eddig három külföldre ment dolgozni, mert itthon nem látták biztosítva a tisztes megélhetéshez szükséges munkát és keresetet. Kint mosogatással háromszázhúszezer forintot keresnek, itthon diplomásnak sem jut ennyi. Akár ezzel az egyetlen információval is kellőképpen lehet érzékeltetni a különbséget hazánk és a Lajtától nyugatra létező országok közötti keresetkülönbségeket. Itthon a fiatalok többsége (de a felnőttek jó része is) kilátástalannak látja jövőjét. A mindenkori kormányoktól meg maximum a röghöz kötés ötlete az egyetlen intézkedési szándék, ami nem más, mint a szabadságjogok korlátozása, jobbágysorsba kényszerítés. A szülő Orbánt vádolja családja szétszakadásával. Politikája és intézkedései lehetetlenné tették családja boldogulását. Az apa ott tart, hogy ő is csomagol, és inkább külföldön folytatja. Közben ne felejtsük, csak tavaly 31500-an hagyták el az országot! A külföldön dolgozó honfitársaink számát, az óvatos becslések is négyszázezerre teszik. Véletlen?
Már a felvezetés sem vidám olvasni valót sejtet. Ez egy végtelenül szubjektív, keserű írás. Szólni fog a munkához való jog, a szerzett jog, a szabadságjogok megsértéséről, a tisztes megélhetés és gyarapodás ellehetetlenítéséről.
Az utóbbi öt évben harmadszor muszáj újra kezdenem. Nem önszántamból teszem. Az ad hoc hozott szabályozók következménye. A bűnöm, hogy nyugdíjkorhatár elérése előtt mentem nyugdíjba. Eddig negyven évet foglalkoztam értelmileg sérült, többszörösen hátrányos helyzetű gyermekekkel, felnőttekkel. A negyvenből tizenhét évet börtönben dolgoztam. Mindvégig rabok nevelése volt a feladatom. Nem egy nyugdíjas állás. Mindig ott voltam a „sűrűjében”. Anno arra esküdtem fel, hogy életemet is feláldozom a rend és fegyelem fenntartása érdekében. A rendszerváltás után annyiban enyhült, hogy életem kockáztatásával kellett tennem… és volt „alkalmam” kockáztatni, nem egyszer. Nem, mintha kerestem volna a bajt, de a rabokat éppen azért tartották rácsok mögött, mert a társadalomra veszélyt jelentettek, akár tetszett, akár nem, azokat ott kellett tartani. Próbálják ki! Csak azok értik az állandó feszültség, az idegi fáradtság, a munkaidőt nem ismerő rendkívüli események miatti berendelések, hétvégi, éjszakai szolgálatok emberpróbáló heteinek, hónapjainak, éveinek rakódó fáradtságát, akik dolgoztak hasonló környezetben, munkahelyen.
Az állam egyfolytában bünteti a nyugdíjkorhatárt el nem ért nyuggereket. Gyógypedagógusként nyugdíjasként is dolgozom. Teszem azért, mert nem akarok az állam ingyenélője lenni. A nyugdíjam egy részét magam keresem meg. Csodálkozom, hogy az államnak ez miért nem jobb? Kevesebbe kerülnék neki. De nem. Minden lehetséges módon korlátoz. Ha csak a nyugdíjra hagyatkoznék, akkor az jelentős életszínvonal csökkenést eredményezne. Azt akarja?
Az új köznevelési törvény bevezetése állított először választás elé. Vagy bér, vagy nyugdíj. A kettő együtt nem lehet. A pedagógusok fizetése nem olyan magas, mint felsőbb szinten állítják. Kénytelen voltam a nyugdíjat választani, mert azt nem akartam elveszíteni.
Próbálkoztam vállalkozói alapon okítani. Egy ideig „működött” ez a kiskapu, de a KLIK azt is bezárta. Újra váltani kellett. Most pedig a tizennyolcszoros szorzó okoz kikerülhetetlen döntést. Az öregkori nyugdíjkorhatárt el nem ért nyugdíjas maximum a mindenkori minimálbér tizennyolcszorosát meg nem haladó jövedelemre tehet szert. Ha a megállapított limitet meghaladja, vissza kell fizetnie nyugdíja bizonyos részét, azaz azt a nyugdíjat vonnák meg tőlem, melyért négy évtizedet dolgoztam. Ez igazságos? Fizetem az adókat, járulékokat. Az államnak nem volna jobb, ha többet kereshetnék, így tőlem is többet vonhatna le? Demokrácia az, amikor az állampolgár állandóan tiltásokba, akadályokba ütközik?
Vagy menjek én is külföldre?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás