Jön a „Fekete leves” az Apolló moziba

Jelenet a filmből

A profi stábot és neves színészgárdát felsorakoztató független magyar produkció egy, itthon eddig példátlan módon, közösségi finanszírozású alkotás, melynek minden résztvevője gázsi nélkül, munkájával, tehetségével, idejével és energiájával vett részt a film létrehozásában, és ezáltal tulajdonossá is vált benne.

A filmben, a profi színészek - Nagy Zsolt (Zuhanórepülés, Isteni műszak, Kontroll), Szabó Simon (Moszkva tér, Megdönteni Hajnal Tímeát), Máté Gábor (Preszó, Taxidermia, A napfény íze) és Fátyol Hermina (Johanna, Aura) – mellett megjelennek olyan szereplők is, mint Vágvölgyi B. András (író, rendező), Herczeg Zoltán (divattervező) és Perjés Zoltán (aka DJ Feaky D), valamint a rendező is feltűnik egy diliházi ápolt szerepében.  Na és még sok-sok valódi figura a budapesti undergroundból.

A Fekete leves sajátos hangvételéhez hozzájárul, hogy a színészek saját nevükön szerepelnek, a párbeszédek pedig improvizáción alapulnak, melyek merítenek és építenek a szereplők saját személyiségéből és problémáiból, ezzel elérve az átfedést a valóság és a fikció között.

A hozzávetőlegesen 100 milliós költségvetésű független magyar produkció a hazai gyakorlatban eddig ismeretlen, ún. „crew-funding” finanszírozásban készült: 2 millió forint készpénz felett 98 millió forintnyi értéket képvisel a szereplők és a stáb befektetett ideje és munkája. „Szeretünk filmezni és mindenáron filmet akartunk csinálni! Miután a mozink szinte teljes mértékben improvizatív, kész forgatókönyv nélkül esélyünk sem volt pályázni, ezért a filmben mindenki ingyen, lelkesedésből dolgozott, s így minden résztvevő egyben tulajdonosává is vált a filmnek, a részesedést majd a bevételből kapják. Úgy érzem, épp ez a fajta organikus, közösségi alkotásmód teszi különlegessé és hitelessé a Fekete levest.” – nyilatkozta Novák Erik rendező. A Fekete leves közösségi, sőt, közönségfilm abban az értelemben is, hogy az első változathoz képest egy újravágott verzió kerül majd a mozikba. „A Titanicos vetítések után kérdőíveket osztottunk ki a nézőknek a filmmel kapcsolatban, valamint komolyan vettük a filmkritikusok véleményét is, így a hivatalos forgalmazásba már egy feszesebb, 20 perccel rövidebb, így 93 perces mozi kerül majd.” – mondta Kresmery Dániel producer.

A történet:

Egy anyagi gondokba keveredett DJ kap az alkalmon, hogy könnyű pénzt csináljon, amihez a diliházban ülő haverját és annak társait hívja segítségül egy pénzrabláshoz. A furcsán verbuválódott csapat sikeresen el is végzi a munkát - de hamar rá kell jönniük, hogy a megszerzett pénzzel több gond van, mint remélték. Novák Erik legújabb filmje, egy tőle már megszokott stílusi elemekből építkező, alvilági témájú, fekete humorral fűszerezett akció-thriller.

A legújabb magyar akció-vígjáték díszelőadása az országos bemutató előtt!

2014. június 4. (szerda) 19 óra, Nagyterem

Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal!

Részletek a filmből: Itt

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.