Aligha akad olyan kézilabdarajongó Magyarországon, aki ne ismerné a Dunaújvárosi Kohász KA csapatát De még inkább a nagymúltú klub szemtelenül fiatal irányítója, Farkas Johanna nevét.
A 20 esztendős Farkas Johanna, bár a kezdetekkor szélsőként próbálhatta ki magát, hamar kiemelkedő tehetségű irányítóvá vált. A korosztályos csapatok ranglétráját végigjárta Győrben, 2022 tavaszán pedig a kölcsönt követően végleg a DKKA kézilabdázója lett. A junior válogatottal csapatkapitányként nyert Európa-bajnokságot 2021-ben, jelenleg pedig a felnőtt válogatottságra pályázik – jogosan. Egyaránt megfeszítetten dolgozik azért, hogy csapatával eredményesen meneteljen, és civilben, az egyetemen is sikeresen teljesítsen, hiszen hamarosan diplomázik. Vele beszélgettünk szezonról, válogatottról, egyetemről, célokról.
- Aktualitással kezdjünk! Milyennek érzed a válogatott szereplését az Eb-n?
- Nem teljesen úgy sikerült a szereplés, ahogy terveztük. Egészen jól kezdett a csapat, de a horvátok elleni vereség rányomta bélyegét a továbbiakra. Javuló tendenciát mutatott a válogatott, örülök, hogy szép győzelemmel zártak a magyarok.
- A felkészülésre te is kaptál meghívót, de végül sajnos nem próbálhattad ki magad élesben. Mit jelentett számodra, hogy ennek ellenére ott voltál Golovin Vlagyimir kiválasztottjai közt?
- Boldog voltam és megtiszteltetésként éltem meg. Felméréseken voltam, nagyon szívesen ott lettem volna mérkőzéseken is. Ha a későbbiekben is számít rám a kapitány, természetesen boldogan, teljes erőbedobással állnék rendelkezésére a válogatottnak.
- Ezek szerint akkor a továbbiakban abszolút cél a felnőtt válogatott, miután a junior csapattal kontinenstornát is nyertél, ráadásul csapatkapitányként.
- Egyértelműen a felnőtt válogatottság a célom, nyilván először a szűkített keretbe szeretnék bekerülni, és mindent megteszek, hogy a későbbiekben meghatározó játékosa legyek a magyar csapatnak. A legnagyobb álmom az olimpia.
- Egy kicsit áttérve a klubszintre, az élmezőnyben menetelő Dunaújvárosi Kohász alapembere, irányítója vagy.
- Nagyon jól érzem magam Dunaújvárosban. Kiváló a közösség, a csapat, az összhang. Szerintem kimondottan eredményes munka zajlik a csapatnál, folyamatosan fejlődünk, jó a kapcsolat a csapattagok között. Támadásban rendre új és új rendszert tanulunk, a védekezésünk is olajozottan működik. Idén már úgy érzem, hogy meghatározóvá válhattam, szerencsére. Szalai Babett a poszttársam, rengeteget tanulok tőle, hatalmas segítség számomra, hogy vele játszhatok.
- Ahogy te is mondod, igen fiatalon lettél és vagy a magyar női kézilabda mezőnyének meghatározó szereplője. Amikor elkezdtél kézilabdázni, mi volt alapvetően a célod?
- Hétévesen kezdtem kézilabdázni. Szerettem edzésekre járni, tetszett a versenyszellem, az új kihívások mindig motiváltak. Kimondottan nagy célokat nem tűztem ki, szerettem volna kipróbálni magam, mire vagyok képes. A kitűzések inkább mostanra alakultak ki, mind részcélok, mind pedig nagyobb álmok, így a már említett válogatottság is, illetve az Eb, vb, majd az olimpia.
- Sárváron születtél, megjártad Ikervárt, Győrt, majd a NEKA-t is. Kölcsönben a DKKA-hoz kerültél, de bő fél éve teljesértékű szerződéssel erősíted a dunaújvárosiakat.
- Rengeteg tapasztalatot szereztem a Kohász előtt. A NEKA kimondottan fiatal csapat volt, amikor ott játszottam, Dunaújvárost viszont azért választottam, hogy még egy nagy lépcsőfokot lépjek előre. Itt megtaláltam a számításaimat, ki tudok teljesedni, akár a pályán, akár a pályán kívül is, nagyon szeretem a közösséget.
- Ami a szezont illeti, néhány csapat élete kissé zavarossá vált a csarnok-, illetve stadionbezárások miatt. A NEKA elleni találkozót már nem a hivatalos hazai pályátokon játszottátok. Ez mennyire befolyásolja a szereplést?
- Ez tényleg kifejezetten aktuális kérdés. A mi csapatunk Rácalmásra költözött. Nagyon szép a csarnok, szeretünk ott edzeni, játszani, sajátos hangulattal rendelkezik az a közeg. Egy kis környezetváltozás szerintem sosem árt, tizenöt percnyire „utaztunk” Újvárostól. Sajnos ezzel a helyzettel együtt kell élnünk, de talán épp ez a motiváló tényező ebben, hogy egy ilyesfajta kihívással is meg kell birkózni. Nem nehézségként tekintünk rá, inkább új élményként.
- Egy kis debreceni kötődés: a DKKA és a DVSC Schaeffler között jelenleg is szoros együttműködés zajlik. Számodra, számotokra mit jelent, hogy ez a két csapat, klub ennyire közel áll egymáshoz, ilyen erős a kapcsolat?
- Mindkét csapatnak hosszútávú fejlődést jelent ez a közös munka. Idén már játszottunk Debrecenben. Nekünk nyilván kellemetlenebb élmény, mert kikaptunk. De hát ez a sporttal jár. Az viszont kimondottan jólesett, hogy a debreceni szurkolók minket is állva tapsoltak, és éltettek bennünket. Hihetetlen élmény egy-egy ilyen pillanat és a Dunaújváros és a Debrecen meccsein az ilyet mindig megtapasztaljuk. Visszatérve a klubszintű együttműködésre, ez pedig szakmailag jelent óriási pluszt, hogy kölcsönszerződéssel a két csapat játszathatja egymás fiatal játékosait, és így újabb szinteken próbálhatják ki magukat a kézilabdázók.
- A pályán kívüli Johannáról viszont még nem esett szó. Eddig. Mit tanulsz? Hogy érzed magad a vizsgaidőszak előtt?
- A Testnevelési Egyetem Sportszervező alapszakán tanulok, jövőre diplomázom. A vizsgaidőszak miatt másra sajnos nem jut túl sok időm. Őszintén szólva a foci vb-t sem tudom követni. Edzés, tanulás körülbelül az állandó menetrend, de nem mondom, hogy ez zavarna. Jól érzem magam, az előrelépés érdekében – a pályán és az egyetemen egyaránt – ez a feszes munka elengedhetetlen.
Barna Marci
Új hozzászólás