A DVSC SCHAEFFLER női kézilabda alakulata szombaton este az MTK gárdáját fogadta a Hódos parkettjén. Az érmet és nemzetközi kupaindulást jelentő dobogós helyezésért küzdő Vasutasnak mindenképpen győznie kellett pozíciója megtartása érdekében.
A piros-fehérek oldalán nem állt rendelkezésre a csapat szélsője, Töpfner Alexandra, aki Esztergomban szenvedett el agyrázkódással járó, súlyos sérülést, így továbbra is pihenésre van szüksége.
A csatát Petrus Mirtill gólja indította, ám a fővárosi kék-fehérek kiváló érzékkel használták ki vendéglátójuk szervezetlenségét, így folyamatos vezetéssel tudtak játszani. Az egykor Debrecenben is kézilabdázó Anna Kekezovity és csapata nyomást tudott gyakorolni Szilágyi Zoltán leányhadára, így határozottan szoros összecsapásra volt kilátás. Túl az első félidő derekán némi változás állt be az addig nem kifejezetten fényes produkciót felmutató Lokomotív háza táján. A kapuban immár Jessica Ryde állt, aki komoly akadályt jelentett a budapestieknek, míg az első felvonás hajrájában már rendre érkeztek az értékes Loki-gólok, amelyek vezetéshez is juttatták a csapatot. Petrus aktivizálta magát, Kristin Thorleifsdottir is elengedett egy-egy bombát, a nagyszünetben pedig már 23-19 állt az eredményjelzőn.
A fordulást követően is ki-ki meccset láthatott a publikum, több ponton sem találta helyét a cívisvárosi támadósor a koncentráltan védekező kék-fehérekkel szemben. Közeledve a végjátékhoz, Csernyánszki Liliána is meggyőző teljesítménnyel sasszézott a vendégek kapuja előterében, a különbség pedig rohamosan nőni kezdett, már a két számjegyű hazai vezetés is elérhető volt. A végére meg is lett, a mérkőzés embere pedig megérdemelten lett a Loki beállója, Füzi-Tóvizi Petra. A végeredmény 43-33 lett, amely a lőtt gólok tekintetében bizakodásra adhat okot Szilágyi Zoltánék számára, ám a kapott gólok száma kifejezetten sok volt.
A folytatásban szünet és felkészülés következik a DVSC SCHAEFFLER számára, március közepén pedig Szombathelyen lép legközelebb pályára bajnoki összecsapáson.
Barna Marci
Új hozzászólás