Fényes udvari tízemeletes panel redves lépcsőházában másztam az emeleteket, becsengetve, kopogtatva minden lakásba. Önkormányzati választáson induláshoz gyűjtöttem ajánlásokat.
Egy nyolcadik emeleti lakásba csöngetve, belülről éktelen káromkodás csattant fel, majd fulladt krákogásba, harákolásba, hosszan elnyúló, sípoló köhögésrohamba csapott át, amit csak köpködések hangja szakított meg. Azért a lakó csoszogott az ajtó felé. A kulcs zárba illesztése komoly, időt rabló feladatnak bizonyult. De megbirkózott vele: feltárult az ajtó. Elém lépett egy meghatározhatatlan korú, borostás, táskás, véreres szemű alak, egy szál jégeralsóban. Köszönés helyett kérdezett: - Hoztál piát?
Meglepődve válaszoltam: - Nem.
- Akkor minek jöttél?
Elmondtam, amitől széles vigyorra torzult a szája: - Haver, kössünk üzletet! Ha miniszteri aláírás kell, adsz nekem egy kétdekásat, ha csak prolit, akkor jössz egy felessel.
- Nem akarok én senkit sem megvesztegetni - szabadkoztam.
- Á, a Lajos nem volt ilyen finnyás.
- Milyen Lajos?
- Hát a tanácselnök.
- Nincs már olyan.
- Mindegy. Érted kiről van szó?
- Honnan gondolja?
- Mindenki mondja.
- Hol?
- A kocsmában.
- Ja, ott csupa jól értesült ember van.
- Nana! – emelte fel ujját figyelmeztetőleg. – Ne becsüld le a kisembereket!
- Nem akarom.
- Idefigyelj! - lépett egyet közelebb. Ujjával bökött egyet a mellemen. – Túl sokat beszéltettél, kiszáradt a gigám.
Aztán sokkal alázatosabbra vette a figurát: – Hozzál már nekem legalább egy doboz sört!
- Nem.
Az elutasítást mintha meg se hallotta volna: - Tudod, valamikor ’92-ben berúgtam, azóta csak utántöltök. Sokkal kevesebbe kerül, mintha egyik nap leinnám magam, másik nap meg kijózanodnék, aztán megint beba….nék. Amúgy is utálom a másnaposságot.
- Mennyire praktikus gondolkodás – gonoszkodtam, de a férfinak felcsillant a szeme.
- Ugye, hogy igazam van?
Ráhagytam. Még megpróbált lelejmolni kétszáz forintra: - Ennyi egy feles az ABC-ben - érvelt.
Tagadólag ráztam a fejem. Lemondóan sóhajtott.
- Smucig alak vagy. Kénytelen vagyok saját munícióból dolgozni – azzal jégeralsó belsejéből (Hol tárolhatta? Tudtommal az alsónak nincs zsebe.) előrántott egy felest. Gyakorlott mozdulattal letekerte a kupakot. Egy húzással kiitta az üveget, és elégedetten jelentette ki:
- Na, ez már jó úton halad a beleim felé.
Aztán tisztelgett, szabályos hátraarcot vágott és imbolygó díszlépésben visszavonult lakásába, belegyintve a bejárati ajtót.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás