Túlzás nélkül állítható, hogy az elmúlt éveink igencsak zűrzavarosra sikerültek, mintha csak Alfred Hitchcock és Stephen King írta volna a sorsunk forgatókönyvét.
Elég csak gondolni a napjaink szerves részévé váló koronavírus járványra, amely igencsak felforgatta és behatárolta mindennapi életünket. Amikor pedig már kezdtük megszokni ezt a jelenséget, jött még egy váratlan történés, az orosz–ukrán háború, amely alaposan megnehezíti mindennapjainkat az inflációval karöltve.
„Bízzál Istenben, de tartsd szárazon a puskaport!” - mondotta egykoron Oliver Cromwell, aki az angol polgári forradalom egyik legbefolyásosabb alakja volt a 17. században, és eme mondata a mai napig megállja a helyét, hiszen bizakodni lehet egy jobb jövőben, azonban fel kell készülni minden eshetőségre. Így aztán szerintem igencsak szorosan kapcsolódik ehhez a megállapításhoz az is, hogy nem árt tisztában lenni a történelemórákon és a háborús filmeken felül testközelből egy kicsit a világháborúkkal is.
Erre az említett vizuális impulzusra pedig remek lehetőségem volt a Balaton déli partján, a Zamárdi Felsőben található Világháborúk múzeuma vagy, ahogy máshogy nevezik Tarrka Militaria, ahol tettünk egy rövid, de annál izgalmasabb látogatást. Ebben a városban egyébként néhány napot eltöltöttem egy baráti társasággal kipihenve a mindennapos taposó malom okozta fáradtságot.
Habár az egész kiállítás viszonylag kis területen található, de annál töményebb és koncentráltabb látleletet ad a két világégés alatt történtekről. Emellett a családi ház kertjében a megszokott libikóka helyett gépágyú és rakéta volt kiállítva egy őrtoronnyal együtt, ami még inkább közönségcsalogató látvány, és egy-két képet bőven megért az említett tárgyakkal való pózolás, ráadásul élménynek sem volt utolsó. A kiállításon többek között a két időszakra jellemző egyenruhákat, használati tárgyakat, dokumentumokat, hatástalanított fegyvereket, hadieszközök megmaradt darabjait és kitüntetéseket lehetett szemlézni. A bátrabbak (leginkább a fiatalabb korosztály) némi felárért cserében fegyversimogató jegyet is válthatnak, ahol a tulajdonos Tarr Péter János, (aki egyébként civilben történelemtanár) korhű ruhadarabokat és fegyvereket ad rá a szerencsésekre, akik némi humor kíséretében egyedi időutazáson vehetnek részt, miközben elsütik jelképesen a fegyvereket.
Miután megtekintettük a tárlatot, beszélgettem a tulajdonossal. Elmondta, hogy csaknem 32 éve gyűjti ezeket a relikviákat. Arra kérdésre, hogy milyen indíttatásból kezdte el ezt a tevékenységet, csak viccesen a génhibát jelölte meg válasznak. Elmondása szerint mára már ott tartanak, hogy a felesége is bekapcsolódott a tárlat bővítésébe, így valóban családi vállalkozásként űzik ezt a különleges küldetést. Kíváncsi voltam arra is, hogy ki tud-e emelni egyet magángyűjteményéből, amire a legbüszkébb, de úgy fogalmazott, hogy mára már nem tud különbséget tenni közöttük. Mindegyik egyformán fontos számukra.
A múzeum hivatalos honlapjának közlése alapján kijelenthető: Nem áll le a gyűjtéssel a tulajdonos, hiszen továbbra is keresi tárlata lehetséges jövőbeli darabjait.
Viccesen mondva: olyan ez is, mint a bélyeggyűjtés csak ennek kicsit több hely kell.
Faragó László
A múzeum honlapja ITT megtekinthető
Új hozzászólás