Ferenc pápa azokról is megemlékezett, akiket elfelejtettek

Vatikánváros, 2014. november 2., vasárnap (MTI) - Halottak napján tartott beszédében Ferenc pápa vasárnap az elhunytak mellett azokról emlékezett meg, akikről a római katolikus egyházfő szerint senki sem emlékezik meg.

Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott Úrangyala-imádság (Angelus) előtti szavaival a háborúk és az erőszak áldozatairól emlékezett meg. Azokra, a világ különböző részein élő „kisemberekre” emlékeztetett, akiket „az éhezés és a nyomor nyom agyon, legyilkolják őket, mivel keresztények, vagy életüket áldozzák fel, miközben másokat szolgálnak”.
Az egyházfő hangsúlyozta, hogy halottak napján elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, de azokról is meg kell emlékezni, akikre senki sem emlékezik.

Ferenc pápa vasárnap késő délután a Szent Péter-bazilika altemplomában az elhunyt pápák sírjainál imádkozik. Hétfőn misét mutat be a Szent Péter-bazilikában az elmúlt egy évben meghalt bíborosokért és püspökökért.

Mindenszentek ünnepén, szombaton az egyházfő szintén a „mindennapok szentjeiről” beszélt, vagyis a szegények tömegeiről, akik háború, éhínség és üldözés elől menekülnek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.