Zoli bácsi már rég nyugdíjas. Boltvezető volt. Az ABC-ben nem hallatszik már a harsány hangja. Leginkább akkor emelte meg, amikor köszönt. Minden belépő vásárlót harsány jó napottal fogadott.
Ha foglalatosságában elmélyült és elmaradt jókívánsága, nem győzött bocsánatot kérni. A vevő távoztakor pedig még erőteljesebben kívánt minden jót. Volt, amikor a bejáratig kísérte. Élvezet volt abba a boltba járni, vásárolni. A vásárló megbecsültnek érezte magát. Sokszor mennyire kevés kell, hogy az ember jól érezze magát.
Írom mindezt, mert nem jellemző. Ulti műszóval élve, rekontra, amiben egy hipermarket vásárlója részesült. A hentes és a szárnyas pult egy egységet alkotott. Két eladó teljesítette a vevők kéréseit. Az előttem lévő hölgy kért egy kiló darált húst lapockából, majd szintén kilónyi, csontnélküli karajt. Hozzátette: szeletelve.
- Nem lehet – rázta fejét az ifjú, bajszos alkalmazott.
- Hogyhogy nem? – rökönyödött meg a nő. – Mindenütt megteszik. Még a piacon is.
- Asszonyom, értse meg, nem lehet!
- Az előbb a húst is ledarálta.
- Azt lehet.
- A kedvemért sem szeleteli fel? – kacérkodott, az amúgy jó kinézetű negyvenes.
A fiút nem lágyította az intimebb közeledés:
- Nem lehet – majd türelmetlenebbül. – Kér még valamit?
- Igen. Egy csontos csirkemellet.
Az eladó megint a fejét rázta: - Nem lehet. Azt a szárnyas pultnál kérje!
A hölgy láthatóan egyre nehezebben tűrtőztette magát: - Ember! Azért álltam ide, mert ott nem volt eladó.
- Akkor sem tehetem.
- Hát ez nem igaz! – fogta el a nőt a düh, és káromkodott egyet.
Beállt a szárnyas pult előtt alakuló hosszú sor végére, mert az érintett bolti alkalmazott még mindig látótávolon kívül tartózkodott.
Nem egy vevőbarát viselkedés. A fiú valószínű, felsőbb utasítást hajtott végre. Akkor pedig a vezetőket kellene ráébreszteni arra, hogy a vevőkért vannak, belőlük élnek.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás