Régen a szoborállítás túlnyomó részt társadalmi kezdeményezésre történt. Gyűjtésből, közadakozásból készültek, állították talapzatra. Ilyenek voltak történelmünk, művészetünk nagyjainak ma is álló alkotásai. Széchenyi István, Arany János és mások szobrai mind-mind a nép akaratából születtek.
Vörösmarty Mihálynak, a főváros Vörösmarty terén álló, Kallós Ede és Telcs Ede faragta alkotásának érdekes története van. Mint minden akkori mű, a Vörösmarty mű elkészítéséhez vezető első lépés a szükséges összeg előteremtése volt. A szobrászok és megbízóik felhívást tettek közé, az alkotás kifaragásához az ország népe járuljon hozzá! Az adományok jöttek is szép számmal. A bécsi kaszárnyákban szolgáló magyar bakák kevés zsoldjukból áldoztak a megvalósításra. Egy kisfiú egyetlen réz krajcárját küldte el, hogy készítsék el belőle a szobor egyik kisujjának körmét (az alkotást eredetileg rézből képzelték el). Egy levélben máriás húszast hozott a postás (A máriás régi pénzérme. A 16. és a 19. század között verték. A pénzen a gyermek Jézust tartó Szűz Mária volt látható. Kortól és a verés helyétől függően különféle értékű volt). Egy ungvári koldus járult hozzá a költségekhez. A máriást anyjától örökölte. Az évek során nincstelen sorsra jutott, de a pénzt eddig megtartotta, ám a nemes cél érdekében hajlandó volt megválni tőle.
A szoboralapra Ferenc József császár és király is felajánlott egy komolyabb összeget. A szervezők hiába várták az ötezer koronát, az sosem érkezett meg, azaz a bakák, a kisfiú, a koldus utolsó garasaikból is adakoztak, míg a császár és király az ígéretnél nem jutott tovább. 1908-ra azért összegyűlt a pénz, és május 4-én felavathatták Vörösmarty Mihály carrarai márványból készült szobrát.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás