Rendhagyó esemény otthona volt május 18-án szombat délután a Méliusz Juhász Péter második emeleti rendezvénytere. A könyvtárat az Útravaló Zenekar töltötte be egyedülálló zenei stílusával, valamint az Úr nevének hirdetésével.
Nem szokatlan, hogy a Méliusz Könyvtár közönsége nem kizárólag az olvasás és írott vagy épp audiovizuális-digitális művelődés szenvedélyének hódol, hanem a művészet, a zene és az alkotótevékenység gyümölcsét is gyakorta learatják az épületben. Legyen szó akár kiállításokról vagy – jelen esetben – koncertekről. Ez utóbbit képviselte az Útravaló Zenekar, amely a dicsőítő keresztény rock műfaját képviseli. No, nem kifejezetten egyházi dallamokra, még annyira sem gregorián művészetre kell gondolni, hiszen elektromos gitárok, elektromos dobfelszerelés, valamint akusztikus gitár és mikrofon várta, hogy az előadók megszólaltassák.
A hagyományteremtő céllal elindított koncertsorozatot a HAMOK névre keresztelte el az ezúttal négy taggal érkező formáció – a mozaikszóként működő cím annyit tesz mint Hit A MindennapOKban. Családias hangulatban, mégis igen lelkes közönség előtt szólaltak meg az első dallamok, amelyeket hol dinamikusabb rockszámok követtek, hol pedig lírai, imaszerű zenei alkotások. Bár az ütemek, a ritmusok és a hangtávok nem feltétlenül voltak azonosak, a dalok témája mind egyaránt fontos üzenetet hordoztak: az ember halandóságából fakadó isteni gondviselést, a háromszemélyű Isten jelenlétét, valamint a Megváltó Krisztus nagyságát.
Barna Marci
Új hozzászólás