Szerző: Bruck András
A politikára nem érdemes tovább várni, onnan nem jön, nem jöhet megoldás.
Lélegzetvételnyi szünet nélkül folyik az ország, a társadalom szétzilálása, az események egyre gyorsabb tempóban követik egymást. Amikor már a vásárlókat ingyen szállító Tesco autóbusz megszüntetése is szóba jöhet, az a paranoia elhatalmasodásának jele. Jóformán nem telik el nap valamilyen újabb, bennünket sújtó intézkedés bejelentése, meglebegtetése nélkül. Miután a hatalmon lévők négy év alatt szétverték a jogrendet és a piacgazdaságot, és az ország csúszik lefelé, most nekilátnak felszámolni a független állampolgári létezés maradékát is. Semmit nem tudnak elviselni, ahol és amitől az emberek jól érzik magukat. Az internet, a szupermarketek, a civil szervezetek és a gimnáziumok ellen indított támadás az új irány; a cél az élet újabb kényelmei, örömei felett átvenni az állami kontrollt.
Hogy hova jutottunk, hajszálpontosan jelzi a miniszterelnök minapi elmélkedése a Kossuth rádióban. Szerinte a magyar szülők tévedésben vannak, ha nem látják, hogy a szakmunkásvégzettség ér annyit, mint az érettségi vagy a diploma, de „efölött a gondolkodásmód felett eljárt az idő”. Szóval ő nem csak gazdasági, sport és képzőművészeti szakember, ehhez is ő ért a legjobban, és szülők százezreinek fogalma sincs, mi jó a gyereküknek. Megalomán kijelentésektől hemzsegő pályafutása során talán még egyszer sem volt ennyire nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor immár Istent játszik; azt hiszi, illetékessége a családok legszemélyesebb döntéseire is kiterjed. De a szülőknek adott atyai tanács mögül kilóg a diktátor szakmunkásbakancsa. A gimnáziumok tervezett megtizedelése és az iskolarendszer felforgatása alapos nemzeti vita nélkül, inkább hasonlít Ceausescu falurombolásához, mint hasznos átalakításhoz.
Az elmúlt hetek eseményei végképp bebizonyították, hogy a politikára nem érdemes tovább várni, onnan nem jön, nem jöhet megoldás. A nép vagy maga visszaszerzi a szabadságát, vagy menetel tovább a teljes romlás, elszegényedés, a térségi és nemzetközi eljelentéktelenedés felé. A hogyan történtre tudjuk a választ; magyarázható és kevésbé magyarázható okok folytán mi magunk is tettestársai voltunk a saját nemzete ellen fordult miniszterelnöknek és az elnyomásban készséges apparátusának. A miértre viszont egyelőre nincs felelet. Arra, hogy miért kellett egy országot bármiféle látható, ésszel felfogható indok nélkül letéríteni természetes, nyugati vonalú pályájáról, és ekképp szánt szándékkal lassú pusztulásra ítélni. Mert itt minden szándékosan történt, tévedés, rossz szakmai döntések lehetősége kizárva.
Emlékezzünk. Centrális erőtér és unortodox gazdasági módszerek – ez volt a ránk váró végzetet bejelentő két, ravaszul kitalált fogalom. És ezekben benne volt minden, a jövőnk, a sorsunk. Hogy miért, nem tudom, de a társadalom nem reagált, pedig Orbán Viktor az egypártrendszer és saját egyszemélyi uralmát hirdette meg, hogy aztán négy éven át mindent ennek az alávaló célnak rendeljen alá. Ezért forgatta fel a tulajdonviszonyokat, deformálta a médiát, ezért központosított, államosított, íratott új alkotmányt, ezért tette tönkre a hatalmát kontrolláló demokratikus intézményeket, változtatta meg többször is a választási törvényt… ezért vette el a magyar néptől a jobb élet esélyét. Tusnádfürdői „illiberális vallomása” már csak a befejezett tényt rögzítette: immár a teljhatalom vaskupolája borul fölénk. Egyetlen szó illik erre az ámokfutásra, nemzetárulás.
Az élet állandó nehezítése – ez a diktatúrák értelme, logikája. A hatalom fáraszt, megtör, meggyötör. És amikor már nincs mit többet elvenni, nincs mit félteni, az ember elkezd annak örülni, hogy legalább a nyugdíj időben érkezik, és hogy a gyerek nincs börtönben, amiért lefotózták valahol. Ami velünk történt, az iszonyatos. Az élet kiszámíthatatlanná vált, eltűnt belőle az elemi biztonság. A munkánk, a munkahelyünk, a megélhetésünk bármikor elvehető, magyarok milliói gyomorgörccsel várják a sárga csekkeket, a középosztály fogy és lecsúszóban, tömeges a gyerekéhezés, nem járunk moziba és nem veszünk könyvet, mert mindkettő túl drága lett, nem nyaralunk, mert nem telik rá, sokan nem tudják kiváltani a gyógyszerüket, télen rendesen fűteni a lakásukat, és még az Állatkert 2500 forintos felnőtt- és 1800 forintos gyerekjegye is nagyon sok családnak megfizethetetlen.
Kizárólag az EU-pénzek és a gátlástalanul kivetett harminc új adó tartja felszínen a „jobban teljesítünk” kormányát, de máris jönnek az újabb adók, a szociális ellátást ismét kurtítják, hadd éhezzenek újabb százezrek, mert a diktátorok egyetlen teljesítménye, hogy képesek mindent másokkal megfizettetni, még lányuk svájci, nem éppen szakmunkás taníttatását is. De legalább az unortodox modell az alkotók szándékai szerint működik: az agyonadóztatott kis- és középvállalkozások többsége a létezés határán tengődik, az alkotmányos és törvényes korlátok nélkül maradt rendszerből pedig a hatalom emberei már nem nokiás dobozban, hanem kamionban hordják ki a pénzt.
Az Orbán-rezsim, mint minden önkényuralom, korrigálhatatlan, mert éppen a saját bűneiből él. Az egyetlen jó hír, hogy ennek a beteg, deformált rendszernek, amely még a lerobbant, zsúfolt kórházak felújítása helyett is üresen tátongó pompás stadionokba öli a pénzünket, pont annyi esélye van a fennmaradásra, mint valamennyi hasonló elődjének. Az új tömeg a múlt héten ezt végre tisztán, érthetően meg is üzente, és ezúttal egy percre a hatalom is figyelt, de ragadozó természetén nem tud, nem fog változtatni. Akár a leállni képtelen bankrabló, a rendszer prominens megtestesítői is hisznek a szerencséjükben, abban, hogy sosem lesz utolsó csepp a pohárban.
Meglepő, de diktatúrákban nem szokatlan a veszélyérzet hiánya. A kormány ideológusai, legismertebb arcai, az elnyomás „törvényi alapjait” megteremtők, az országot szisztematikusan félrevezető közrádió és köztévé irányítói, a milliárdokkal kitömött propagandaintézmények emberei, egyszóval a rezsimet az utolsó leheletükig kiszolgáló főemberek és politikusok mind abban a hitben élnek, hogy nincs mitől tartaniuk. Fel sem merül bennük, hogy uralkodásuk éveiről egy új parlament egyszer még kimondhatja, hogy önkényuralom, tehát törvénytelen volt. Bíznak benne, hogy ügyvédeik, offshore szakértőik minden nyomot eltüntettek, minden szálat elvágtak, a vagyonuk kikezdhetetlenül legalizálva, ezért a rendszer bukása után az élet majd megy tovább, és ők zavartalanul élvezhetik a bankszámlájukon összegyűlt milliókat, milliárdokat. És ki tudja, lehet, hogy jól gondolják, mert még hosszú ideig nem lesz olyan kormányunk, amely nagyon sok emberhez hasonlóan maga is elképzelhetetlennek tartja, hogy ez a tengernyi bűn elszámolatlanul maradjon. Bármeddig kell is azonban várnunk, ebből a tragédiából igazságszolgáltatás nélkül Magyarország nem fog tudni talpra állni. De valóban csak feddhetetlen emberek kezdhetnek majd hozzá, hogy a bukott rezsim hívei is képesek legyenek elfogadni.
Gulyás Gergely, a Fidesz jó rendőr osztályának ifjú csillaga a minap ezt nyilatkozta Berlinben. „A magyarok nagyon pontosan tudják, hogy mi a különbség demokrácia és egypártrendszer, jogállamiság és diktatúra között.”
Ezt végre jól mondta, igen, tudjuk.
Új hozzászólás