Szurkolói ankét: előre, DVSC Schaeffler!

Sikerkovácsok

A DVSC Schaeffler kézilabdacsapata, illetve a klub szurkolói ankétot tartott csütörtök este a Hódos teraszán. Fontos kérdésekre kaphattak választ a helyszínre látogató drukkerek, akik szomjának oltásában - a melegre való tekintettel - a klub segítséget is nyújtott.

Szokásos, a Loki kéziklubjára jellemző nyitottsággal, közvetlenséggel várták és fogadták a piros-fehér-szimpatizánsokat a klub képviselői. A cég részéről a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője, Ábrók Zsolt és a kommunikációs vezető, Vida Gyula ült a szurkolók elé, a felnőtt alakulatot Szilágyi Zoltán vezetőedző, a frissen NBI/B-be feljutó DVSC Schaeffler U19 csapatát Kudor Kitti vezetőedző, a játékosokat pedig Hornyák Dóra, az élvonalbeli lokisták kapitánya képviselte.

A beszélgetés alapját természetesen a csapat hamarosan elkezdődő bajnokságban való szereplése, illetve céljai jelentették, illetve a nemrégiben történt vezetőségváltás. Ez utóbbival kapcsolatban Ábrók Zsolt hangsúlyozta, a váltás a labdarúgócsapatot érintette, a kézilabdaklub vezetésében nem történt változás. A DVSC Schaeffler, mint cég gazdaságilag továbbra is stabil talajon áll. Ami a teljesítményt illeti, tavalyi kiírásban bronzéremmel zárt a Vasutas, ennek tiszteletére a harmadik számú mez a 2022-23-mas bajnokságban ünnepélyes aranyszínű lesz. A DVSC Schaeffler felnőtt gárdája a csoportkörben kezdi majd a nemzetközi szereplést az Európa Ligában, amely a debreceniek számára télen lesz majd esedékes, januárban. Mivel nagy kihívást jelent majd a nemzetközi porond a cívisvárosi lányoknak, némileg a menetrenden is módosítani kellett. Szeptemberben rögtön négy hazai bajnokit vív majd a Loki, így elsőként a Fehérvár ellen, majd az MTK vendéglátójaként, a 13. fordulóból előrehozott meccsen a Dunaújváros ellen a Hódosban, majd ismét Debrecenben, a Mosonmagyaróvár ellen lépnek pályára a Szilágyi-tanítványok. A mérkőzések időpontja szeptember 2., 9., 16. és 23. Sűrű lesz tehát Hornyák Dóráék programja, ez viszont kedvezményt jelent majd a szurkolóknak, hiszen lehetőségük lesz szeptemberre minibérletet váltani, amelynek áráért mind a négy hazai összecsapást megtekinthetik. A közvetítések esetében nem várható jelentős változás. Az M4 Sport az eddig megszokott rendszerben adja majd a mérkőzéseket, így arra, hogy a Lokit gyakrabban láthassuk a tévében, sajnos még várni kell. A nyári felkészülést illetően elhangzott, hogy a terveket, bár nem sikerült hiánytalanul megvalósítani, hasznos edzőmeccseken van túl a Debrecen, erősödött a keret. Természetesen hiányoznak a koronavírus miatt elmaradt találkozók, illetve akadt olyan nap is, amikor buszbalesetet követően – szerencsére sérülés nélkül – kellett pályára lépni.

A DVSC Schaefflernek ezúttal egy másik csapatára is külön odafigyelhetünk, hiszen az ugyancsak nívós NBI/B-ben szerepel majd a DVSC Schaeffler U19. A korosztályosként nemzetközi válogatott porondon is ismerős, a felnőtt csapatban is pallérozódó Csernyánszki Liliánával és Panyi Annával a soraiban felálló Kudor-csapat felkészülten és bátran áll a nagy kihívás elé. Az eddigi rendszertől eltérően a korosztályos játékosokat sokkal ritkábban láthatjuk majd egy napon a felnőttekkel. Az élvonalbeli mérkőzések előtt ugyanis csak ritkán lesznek majd ifi, serdülő találkozók.

A bérletárusítás továbbra is tart. A klub pedig egy egészen egyedülálló ajánlattal állt a szurkolók elé. Az információs pontokon kapható DVSC Schaeffler matricát az autóra, biciklire, vagy más járművünkre ragasztva, ha lefotózzuk, majd feltöltjük Instagramra a megfelelő hashtagekkel, esélyünk lesz megnyerni a közös utazást a lányokkal a csapat idegenbeli EL-találkozójára. További részletek, információk a szezonnal, bérlettel, nyereményjátékkal kapcsolatban:  ITT 

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.