Simonyi óbesterre emlékeznek

Debrecen, 2014. május 17., szombat (MTI) - Rendezvénysorozattal emlékeznek meg szombaton a legendás Simonyi József (1771-1832) huszártisztről, azaz a Simonyi óbesterről a 16. Simonyi napok keretében Debrecenben.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár előtt megtartott ünnepélyes megnyitón Papp Gyula ezredes, a rendezvény egyik szervezője méltatásában felidézte, hogy a napóleoni háborúk egyik hősének tartott Simonyi óbester katonaként sosem hagyta cserben hazáját, békeidőben pedig szorgalmas munkájával Debrecen javát szolgálta.

Simonyi József a helyőrség parancsnokaként ugyan csak öt évet töltött a cívisvárosban 1818 és 1823 között, de „csodákat tett”, megmutatta, hogyan válhat hőssé békeidőben egy katona - fogalmazott az ezredes. Simonyi nevéhez fűződik egyebek között a belvárost és a Nagyerdőt összekötő út megépítése - ez ma már az ő nevét viseli -, valamint a fürdő és a vigadó létrehozása.

Kiemelte: Simonyi óbester személyének és tetteinek felidézésével az a cél, hogy a fiatalok megismerjék a múltat és azokat a hazafiakat, akik itt éltek és alkottak, harcoltak a szabadságért.

Papp Gyula beszédében megemlékezett a 2013-ban elhunyt Emődy Dánielről, a Simonyi-napok korábbi főszervezőjéről, akinek emlékére ezúttal is elültettek egy fát a könyvár oldalában lévő fasorban, valamint lelepleztek egy emléktáblát a tiszteletére.

Simonyi óbester teljesítménye, az általa képviselt értékek nemcsak korszerűek, hanem közösség- és jövőépítőek is Debrecen számára - mondta Mazsu János helyi önkormányzati képviselő az eseményen.

A 16. Simonyi Napok keretében délelőtt területfoglalásos társasjátékkal várták a kicsiket és a nagyokat, majd a Paripák című kiállításon és filmvetítésen vehettek részt a gyerekek. Kora délután mini haditúrát rendeznek a vállalkozó kedvű csapatoknak, megtartják a lovas és a huszár témájú rajzpályázatok eredményhirdetését, a nagyobbak számára pedig kerekasztal-beszélgetést tartanak Simonyi óbester debreceni tevékenységéről.

Az ünnepséget koszorúzás zárja a Simonyi-emléktáblánál, amelyen részt vesz Halász János kultúráért felelős államtitkár.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.