PISA a Programme for International Student Assessment rövidítése, vagyis a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja. A programot a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hozta létre. A kilencvenes évek végétől végez felméréseket.
Három területen (matematika, természettudományos műveltség, szövegértés), háromévenként vizsgálja a tizenötéves tanulók képességeit. A legutolsóra 2012-ben került sor, amikor egy fiktív belga várossal kapcsolatos szövegértelmezést kellett végezni. A magyar diákok csúnyán leszerepeltek. Harmincegy ország korosztályos tanulói felmérésének eredményeképpen csak a 28. helyet sikerült elérniük.
A gyenge teljesítmény nemcsak a PISA tesztek írásában jelentkezik. A kompetencia mérések eredményei ugyanúgy csökkenő tendenciájúak, a tanulók tanulmányi előmenetele is általánosan romlik.
Az okok szerteágazóak. Amíg a jelenlegi oktatásban fontosabb a gyermekőrzés, a „jaj, csak ne történjen velük semmi baj” szemléletű túlzott felügyelet, diplomás munkaerők munkaidejének ebédeltetésre, gyerekkísérésre herdálása, addig nem lesz javulás.
Amíg a kormány különféle trükkökkel (minősítési rendszer, etikai kódex) a pedagógusokkal foglalkozik, fortélyos módszerekkel csökkenti az oktatói létszámot (miközben a szülők országos egyesülete szerint a rendszerből harmincezer tanerő hiányzik), iskolákat zárnak be, vonnak össze, magas létszámú osztályokat indítanak, a tankönyvkínálatot két sorozatra redukálják, az oktatásból évek óta csak a pénzt vonják ki, míg a honi tanítás gazdasági kérdés, addig nem lesz Magyarországon minőségi oktatás.
Míg az iskolaügyről, szakemberek helyett politikusok döntenek, áldatlan tevékenységük okán a pedagógusok presztízse méginkább csökken (lassan már nem lesz hova), általános jelenség az oktatásból menekülés, a középszer pedig középszinten tanít, addig az illetékesek ne kergessenek illúziókat.
Amíg a fenntartó (többnyire a KLIK) basáskodó, önkényuralmi módszerekkel irányít, gátolja az innovatív gondolkodást, az alternatív tanítást, tiltja a szabad véleménynyilvánítást, megalázó módon bánik a fennhatóságuk alatt dolgozó diplomásokkal, ahol a fortélyos félelem igazgat, ne várjanak semmi jót.
Amíg Svédországban tizenkét gyermekért működtetnek iskolát, Finnországban a GDP 7,4 százalékát fordítják oktatásra, Angliában szigorú fegyelem mellett lehet tartalmas órákat tartani (itthon a diákok szétrendetlenkedik, mert az okítóknak alig van szankcionálási lehetősége), addig Magyarország „nem rúg labdába”.
Az oktatás fontos szereplője a szülő. Amíg nála zsigeri az iskolagyűlölet, gyermekeit tanító otthon csak hülye tanár, csemetéi nevelését rábízza a tévére, számítógépre, elmarad a pozitív irányú személyes példamutatás, megint csak nem az oktatás jobbulását szolgálják.
Amíg a honi oktatásban a megtanítandó gyerek a rendszer zavaró tényezője, addig egyre rosszabb eredmények születnek.
A szellemi, erkölcsi romlásnak messzeható következményei várhatók. Funkcionális tudatlanok tömege kerül a munkaerő piacra, visszafogják a termelést, elriasztják a befektetőket, rövid időn belül bangladesi színvonalra süllyedünk.
Pénzt, szakembert, megbecsülést az oktatásnak, gyermekközpontú tanítást! Ez a megoldás kulcsa. Egyszerű, mint az egyszeregy, de politikai szándékok, egyéni érdekek kuszává teszik a törekvést. A rendszerváltás utáni időszak tanulsága, hogy az eddig kezdeményezett és bevezetett tanügyi reformok hamvába dőltek. A jelenlegi honi oktatás egy őskáosz.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás