Napjainkban mindannyian tapasztaljuk, milyen rosszindulattal vannak egymás iránt az emberek. Már gyermekként is csúfolják, kiközösítik azt, akinek valamilyen testi hibája van vagy helytelenül formálja a szavakat. Sajnos sok felnőttre is jellemző, hogy a külsőségek elvonják a figyelmüket a belső értékekről. Sokunk számára tükröt tart és megannyi tanulságot rejt a Csokonai Nemzeti Színház A kripli című előadása.
Martin McDonagh karakterei gyakran testileg-lelkileg nyomorult emberek, akik azért szenvednek, mert mindenki lenézi őket. Értéktelennek érzik magukat és minden vágyukról lemondtak. Pont ilyen A kripli főszereplője, Billy is. Ő egy szellemileg teljesen ép kamasz, aki nem tehet róla, hogy nem hajlik az egyik térde, és esetlenül tartja a karját. Környezete képtelen túllátni a srác testi fogyatékosságán, ez pedig a lelkét is megnyomorítja.
Senkiben fel se vetődik, hogy talán bántó lehet, ha „Csámpás Billy”-nek szólítják és a háta mögött is így emlegetik. Miért lenne ez sértő? Hiszen csámpás! Nem is kéri ki magának gyakran, hogy ő egyszerűen csak „Billy”, de amikor egyszer-kétszer mégis szóvá teszi, természetesen süket fülekre talál. Persze a környékbéliektől is várhatnánk némi empátiát, de sokkal szomorúbb, hogy a családtól se kapjuk meg azt. Billy-t két nagynénje neveli pici korától kezdve. Szeretik őt a maguk módján, de mégse tudnak semmi jót elmondani róla. Még ők sem értékelik, hogy egy szeretetteljes fiatal lett belőle, aki a többiekkel ellentétben még könyveket is olvas. Inkább méltatlankodnak, amikor nem értenek valamilyen kifejezést gazdag szókincséből.
Talán minden hasonló sorsú fiatalban felmerül, hogy máshol kellene szerencsét próbálni. Hátha van olyan hely, ahol nem bélyegzik meg azonnal, ahol valaki más lehet, vagy egyáltalán lehet valaki. Nem biztos, hogy korábban Billy gondolkodott ilyesmin, de amikor megtudja, hogy egy hollywoodi filmet forgatnak a közelben, és az ott élők is lehetőséget kapnak a szereplésre, azonnal meglátja benne a fantáziát. Nem Billy az egyetlen, aki szeretne esélyt adni a filmes karriernek. Helen és Bartley már meg is beszélték Bobby babával, hogy elviszi őket csónakkal. Mindenki számára megdöbbentő, hogy ez a csámpás fiú is velük akar menni, hiszen az amerikaiaknak nincs szükségük egy kriplire. De hát mi veszíteni valója van, nem igaz?
Csata Zsolt alakításában Billy egy rendkívül érzelmes fiú, akinek pont ugyanolyan fizikai és érzelmi szükségletei, vágyai vannak, mint a kortársainak, vagy mindenki másnak. Testi fogyatékosságánál sokkal jobban fáj, amikor ezt nemcsak szóvá teszik, hanem ez alapján ítélik meg, sőt észre se vesznek más, fontosabb tulajdonságát. Kívülállónak érzi magát, és abban is bizonytalanná válik, hogy képes-e saját magát szeretni, hiszen mások se szeretik igazán.
Számára Eileen és Kate a biztos pont, a család még akkor is, ha nem igazi nagynénik. Majzik Edit és Wessely Zsófia különösen érzékeny játékából láthatjuk, hogy nem akarnak ők rosszat ennek a fiúnak. Igaz, hogy számukra is csak egy csámpás gyerek, és bár ők ismerik a legjobban, nem tudják értékelni és támogatni úgy, ahogy azt Billy szeretné, ahogy arra szüksége lenne. Azt szeretnék, ha megpróbálna beállni a sorba, ha nem lenne ilyen kis csodabogár a könyveivel és a természetszeretetével.
Bármilyen jó szándék vezérli is ezt a két kedves idős hölgyet, ha rajtuk múlna, soha nem mozdulna előre Billy élete és a darab cselekménye. De szerencsére itt van nekünk Johnny, aki néha igazán érdekes újsággal is tud szolgálni. Pál Hunor egy roppant tenyérbemászó alakot formál meg, aki nem ismeri a magánügy fogalmát. Ha egy potenciális szenzációnak nincs tisztában minden részletével, hozzákölti azt fantáziája szerint. Természetesen tőle értesültek Inishmoor lakói a hollywoodi filmforgatásról is, ami a szomszéd szigeten zajlik. Ez kivételesen egy teljes mértékben igaz és figyelemfelkeltő hír.
Más fiatalokat is felcsigáz ez a soha vissza nem térő lehetőség. Helen, a szép és csinos lány teljesen biztos a sikerében. Meg is lepődnénk, ha nem így lenne, hiszen azonnal látjuk, hogy neki nincs önbizalomhiánya. Hajdu Imelda alakításában ő egy nagyon céltudatos lány, akiért bolondulnak a férfiak. Ezzel ő maga is tisztában van és nem fél használni az adottságait. Egy kis kacérsággal mindent el tud érni, de nem hagyja, hogy ezzel bárki visszaéljen. Talán egyfajta védőburok az örökös agresszív természete és a nyomdafestéket nem tűrő beszéde.
Martin McDonagh minden színpadi művénél arra törekszik, hogy az a néző számára könnyen befogadható legyen. A kripli esetében is egy olyan mindennapi témát dolgoz fel, amely valamilyen formában mindenkit érint. Azt hiszem, hogy mindenki megtalálja azt a karaktert, akivel azonosulni tud. Legyen az maga a kripli vagy az elnyomók, esetleg azok a közömbös személyek, akik senkit nem bántanak, de nem is kelnek az áldozat védelmére.
Hargitai Iván rendezésében szinte miden szereplő tartogat számunkra meglepetéseket. Gyarló emberként hajlamosak vagyunk az első benyomásunk alapján megítélni, sőt elítélni a környezetünkben élőket. Pedig lehet, hogy egy esetlennek tűnő fiú sokkal ravaszabb mint hinnénk, vagy hogy egy tenyérbemászó alakot is vezérelhet néha a jó szándék. Nem mindig egyszerű követni, hogy ki miben füllentett, vagy mondott igazat, de az előadás végére minden kiegyenesedik. Sőt talán egy igaznak tűnő hazugságról is kiderül, hogy van némi valóságalapja.
Érdekes látni, hogy egy aprónak tűnő ferdítés az igazságon milyen hatással lehet valakire, ha egy számára érzékeny témáról van szó. Jó példa erre Bobby baba, aki hamar bebizonyította, hogy az erős külső és a szigorú tekintet érző szívet takar. Kránicz Richárd alakításában ő egy megingathatatlan jellem, mégis az egyetlen, aki emberszámba veszi és megvédi Billy-t. Persze őt is ki lehet hozni a sodrából, és olyankor nem ismer kegyelmet.
Ahhoz, hogy sejthessük, ki hogyan fog reagálni akár egy tréfára, vagy mi az, amit már semmilyen körülmények között nem tud tolerálni, időt és energiát kell szánnunk rá, hogy megismerjük őt. Erre gyakran lusták vagyunk, de senki ne gondolja, hogy a modern kor hozta magával ezt a problémát! Quasimodo már kétszáz évvel ezelőtt is próbálta megtanítani, hogy egy torz külső is rejthet nagyon értékes lelket és egy összeesett szuflé is lehet ínycsiklandóan finom. Úgy tűnik, még mindig nem vagyunk képesek legyőzni ezeket az előítéleteket.
Különös kettősség, hogy stúdióhoz képest elég nagy díszletet álmodott meg Horesnyi Balázs, mégis a Kóti Árpád terem varázsa, hogy nagyon közel tudja hozni a nézőkhöz az előadást, szinte együtt lélegzünk a szereplőkkel. Nincs forgószínpad, mégis pillanatok alatt egy teljesen másik helyszínen találjuk magunkat. A praktikus és ötletgazdag megoldások mellett Papp Janó jelmezei színesítik az előadást. Jól látszik, hogy ezek az írek nem túl tehetősek, de akad, aki többre vágyik és a ruháját is egyedi személyiségére szabta.
A kripli című előadásból megtanulhatjuk, hogy hatalmas hiba csupán a külsőségek alapján ítélkezni. Meg kell ismernünk a másikat, hiszen egy közösséghez tartozunk, aminek ereje van. Az összetartás legyen a cél, ne a széthúzás vagy egymás bántása!
Hreskó Anita
Új hozzászólás