A boldogsághoz kevesebb kell, mint gondolnánk. Néha elég egy gesztus, mosoly, apróság. Természetesen magunknak is szerezhetünk kellemes pillanatokat.
Délelőtt fél tízkor ritka látvány a boldog ember. A novemberi nedves, nyűgös szürkeség sem deríti jobb kedvre a Kárpát-medencét lakókat. Mindenki lehorgasztott fővel, nyúzott képpel sietett munkába, vagy csak valami fedett helyre, ahonnan kizárhatták a ronda, kedélyszegő időt. A férfi azonban kivétel volt. Beleunhatott a szürke ötvenegyedik árnyalatába, elege lehetett az utóbbi napok búskomorságából. Csekély anyagi ráfordítással (360 Ft) hangulatjavító megoldást talált.
A Huszár Gál utca elején, közel a vasúti átjáróhoz, várta betérőit egy kis bolt. Az írás alanya harminc év körüli, szemüveges, munkásruhát viselő férfi egy üveg Kőbányait tett a kasszaasztalra, és kért hozzá egy féldekást (az olcsóbbikból). A sorban mögötte állók bizonyosan elgondolkozhattak azon, hogy a kedves vásárló a kettő közül melyiket szánja kísérőnek, mert ugye ebben a gyorsan változó világban bármi megtörténhet: például sörrel kezd, aztán gyomrában azt rántja össze a felessel…, vagy fordítva: a fél cseresznyét szétcsapatja a Kőbányaival. Míg a várakozók merengtek, a férfiak talán irigykedtek is feleségük mögött lapulva, a szemüvegesnek fizetés közben nyála csordult (pavlovi reflex). Az ötszázasból visszajárót kapkodva gyömöszölte nadrágzsebébe. Lélekben már elővetíthette a rövidesen bekövetkezendő jót, mert szája széles mosolyra húzódott.
A bolt oldalába telepített elektromos elosztó szekrényt szemelte ki bárszekrénynek. Az innivalókat annak tetejére pakolta. A feles mellett döntött. Az apró flaskát megmarkolva kupakját türelmetlen gyorsasággal rántotta le, laza csuklómozdulattal hajította háta mögé (nesze neked környezetvédelem!). Az üveg tartalmát egy húzásra zúdította gyomrába. A fölöslegessé vált üvegcse is a kupak környékén landolt. Az avarra huppanás halk neszei még épphogy elültek, hősünk kezében már cigaretta parázslott. A bűzrúdból kiadósat szippantott, majd füstjét orrán keresztül eregette a szabadba. Rákönyökölt a dobozra és derűs képpel szemlélte a környéket. Azért biztos, ami biztos alapon, szabad kezével erősen szorongatta a Kőbányai nyakát, nehogy valaki kihasználja kellemetes révültségét, és elemelje boldogsága következő néhány percének tárgyát. De lehet, csak azért fogta, hogy kézmelegével enyhítse söre dermesztő hidegét, természetesen megelőzési jelleggel, nehogy elfogyasztástól megfázzon a torka.
A szemüveges ember közelről és távolról is: elégedett, boldog ember benyomását keltette.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás