Végh Béla olyan jelenség, mint a télapó. Mindenki tudja, hogy létezik, de még senki sem látta. Van egy jó hírem! Én személyesen ismerem Végh Bélát.
Amikor vagy negyven évvel ezelőtt megismertem Végh Béla szippantyúst, még „h” nélkül írta a nevét. Vég Béla…frocliztuk is eleget, hogy miért nem írja egybe a vezeték és keresztnevét. Sőt! A végéről el is hagyhatná az „a” betűt.
A „h” betű a rendszerváltás után került oda toldalékként a nevéhez. Arra hivatkozott, hogy valamelyik őse császári illemhelytisztító volt, így őt is megilletné a nevében valahol egy „y”. De, mert azt sehová nem lehetett beilleszteni, maradt az a bizonyos „h”. Még arra is büszke volt - habár azt senki sem látta -, hogy ősét a császár nemessé nyilvánította, így azon a bizonyos kutyabőrön a család címereként egy jogarral áthúzott klozet volt.
Végh Béla a környék ismert szippantósa volt, aki magát nemes egyszerűséggel kommunális szennyvízkezelő kisiparosnak aposztrofálta. Jelmondata fel volt festve a szippantó kocsira: „Az igazán szívderítő, a tisztára szippantott derítő” – és ezzel az egyszerű mondattal szinte már meg is alapozta a jövőjét, mégpedig, hogy a vállalkozás megszűnését követően irodalmi berkekben próbált szerencsét.
Igaz, az írást megelőzte egy rövid próbálkozás egy egészen ismeretlen területen. Faggattam, mi lesz a következő vállalkozása. Erre Béla sejtelmesen rám nézett és csak ennyit mondott: - A spanyolviaszt nem akarom feltalálni, mert azt már feltalálták a konkvisztádorok. A nyálas spanyolokat viszont elintézem!
Szippantási munkák alkalmával felfigyelt egy igencsak kellemetlen jelenségre. Egy pár év alatt jelentősen megszaporodott a spanyol meztelen csiga populáció a magyar kertekben. Ennek az undorító nyálas csúszómászónak nem volt igazán ellensége, csak egy, az indiai futó kacsa. Úgyhogy vásárolt tíz pár futó kacsát, azokat hordozgatta egy wartburgos utánfutóval megyeszerte. Négy napra lehetett bérelni tőle a kacsákat.
Ugyanis ennyi idő kellett egy háromszáz „kodrátos” telek csigátlanítására. Egy jó év múlva, amikor megint találkoztam Bélával, már csak a járása kacsázott. - Tudod - mondta -, amikor érte mentem a kacsákért, a belemet kiköptem, mire összevadásztam őket a kertből. Ez már nem az én fizikumomnak való volt.
Végh Béla Jelenlegi könyve, a Budikalendárium olyan hiánypótló antiirodalmi alkotás, amely nem csupán a műértő közönséget, de még a legvérmesebb ítészeket is arra ösztönzi, hogy hallassák hangjukat pro és kontra…sőt rekontra is.
A könyv talán legnagyobb reklámozója Béla egyik nőnemű rokona lesz valószínűleg, aki -milyen is a véletlen -, a főváros talán legelitebb negyedében higiéniai manager, (értsd: WC-s néni).
Hogy a szippantás, a budi és az irodalom is képes valamilyen egységet kovácsolni, azt egyértelműen tárja elénk Kerékgyártó Kálmán debreceni költő „örökbecsűje”: „A budin való ülés kulturális megnyilvánulásai” című verse is, melyből négy sort megosztunk leendő olvasóinkkal.
„…És hirtelen megkönnyebbülsz!
beled túlad az addig őrzött kincsen.
Ezzel bevégeztetett - volna! -
de most meg budipapír nincsen…”
És, hogy még mennyi minden szerepel a világ első Budikalendáriumában? Tessenek a honlapra kattintani, ahol bővebben és tényszerűen tájékozódhatnak a „beltartalmat” illetően. Ott adódik lehetőség a könyv kedvezményes előjegyzésére is.
Azt gondolom, hogy Vég(h) Béla nevét - könyve megjelenését követően - a szakma, beavatottak és a kedves olvasók is gyakran fogják emlegetni…reményeim szerint édesanyját valamivel kevesebben.
Tisztelettel: Mutyikó Imre Mihály
nyugalmazott MÁV nyugdíjas
Hozzászólások
Ki az a Végh Béla?
Új hozzászólás