A Magyar Nemzeti Bank (MNB) végzésében ideiglenesen felfüggesztette a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékértékesítését.
Visszavonásig – a díj nemfizetés nyomán megszűnt szerződések miatti visszakötéseket leszámítva - a biztosító nem köthet új szerződéseket, és a náluk lévő gépjárműflották sem bővíthetők. A jelenleg meglévőket az intézkedés nem érinti, továbbra is érvényben maradnak. Egyéb termékeiket változatlanul értékesíthetik.
A jegybank közleményében azzal indokolta döntését, hogy a biztosító nem kellően megalapozott díjpolitikája, illetve a befektetési tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok és tartalékhelyzete miatt került sor. Jelenleg meglévő biztosításai (beleértve az idei éves kampányban az MNB végzésének megjelenéséig - 2015. november 13. - beérkezett ajánlatok alapján létrejött szerződéseket is) és egyesületi tagi jogviszonyai változatlanul érvényesek.
Díjfizetések fejében (káreseményekkor) kötelesek az előírt biztosítási szolgáltatást teljesíteni. A biztosító által kínált egyéb szerződéses kötelezettségeiket rendben teljesítik. Az MNB olyan pénzügyi terv készítésére is kötelezi a KÖBE-t, aminek végrehajtása révén maximum hat hónap alatt megszünteti megállapított tartalékhiányát.
2015. szeptember 30-i adatok szerint a KÖBE piaci részesedése a nem életbiztosítási piacon viszonylag kisebb súlyú, 2,5 százalékos volt, a biztosító ugyanakkor az életbiztosítási piacon nincs jelen.
(MNB)
Új hozzászólás