A 10-es busz végre behernyózott a megállóba. Reggel volt. Tömeg a járművön. Kemény fizikai munkával verekedtem fel magam az utastérbe. A népség – mint később kiderült – az Augusztába igyekezett.
Elöljáróban, ha tanácsolhatom, ne utazzon az a tízesen, aki nem bírja a betegek panaszait, horror kezelési sztorikat, ellenben aki városi partizán, az önkormányzat engesztelhetetlen ellensége, annak csak ezt a járatot ajánlom.
A busz csuklós részénél két kézzel kapaszkodó néni sipítós fejhangon utastársának sopánkodott. Nem derült ki, ismerték-e egymást, mert a beszélgetés nem volt más, mint egy véget nem érő monológ.
- Kedveském, ne öregedjen meg! – javasolta hasonló korú partnerének. – Amikor felkelek, mindenem fáj. A térdemben a porckorong elkopott. A négyes és az ötös csigolyám összecsúszott. Állandóan dörzsölődnek egymáshoz. Néha kibírhatatlanul hasogat. A nyakcsigolyáim is elmeszesedtek. Ha fordítom a fejemet, recseg, ropog. No, hogy ez még ne legyen elég, ott van a magas vérnyomásom. A múltkor is…
A panaszözönt mindig nehezen viselem. Most is kapituláltam. Arrébb álltam. Mint hamarjában kiderült, csöbörből vödörbe.
- … úgy megroppant a térdem – vitte a szót az ablak mellett ülő idősebb hölgy -, hogy egész délelőtt a konyhában feküdtem.
- Nekem meg úgy sajog a lábam, hogy megveszek tőle – tromfolt ülésszomszédja. – Tudod, ott, ahol eltörtem. Biztos időjárás-változás lesz, azért sajog. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert már csillagokat láttam.
- Ne is mondd! – vette vissza a szót az ablak melletti. – Mondtam az orvosnak: adjon már valamit a térdemre. Kenőcsöt írt fel. Attól meg kivörösödött a bőröm. Ezek olyan orvosok, hogy a macskámat sem merném rájuk bízni.
- Na, ebből is elég – mormoltam magamban, és kihasználva a Móricz kollégium előtti buszmegállóban történő le- és felszállás utas áramlását, továbbsodródtam.
A közelben idős úr szaporította a szót (a járaton szinte kizárólag szépkorúak utaztak).
- Épp ideje, hogy Kósa eltűnjön. Kilencvennyolc óta nem tudott zöld hullámot csinálni a Kassai úton, pedig akkor azt ígérte. A stadion helyett is kórházat kellett volna építeni, akkor nem volna olyan hosszú várakozási lista. A Latinovits Színházba is belebukott, mert egy megalomániás, törtető alak. Debrecenben hány beruházás került sokkal többe, mint amennyire tervezték?
Környezetében egyetértően bólogattak. Az öreg vérszemet kapott.
- A repteret is hányszor adták el és vették vissza, veszteséggel. A kormány átvállalta a város adósságának hatvan százalékát. Akkor miért van még mindig két milliárd mínusza?
- Bezzeg a kis embereket sanyargatják – szúrta közbe egy kisöreg a tömegből. – A stadionra szánt pénzt inkább a nyugdíjasok között kellett volna szétosztani.
A hallgatóság megint helyeslően morajlott.
- Úgy bizony – ragadta vissza a kezdeményezést a vezérszónok. – A debreceni költségvetésben olyan bevételeket terveztek, amelyek soha nem folynak be a büdzsébe.
- Bezzeg Kósáék jól megtömték a zsebüket! – csatlakozott a diskurzushoz egy harmadik öregúr. – Most aztán elhúznak, mint a vadlibák.
- A tele zsebükkel – egészítette ki a szót vivő.
- A fene üssön beléjük! – mondták (no, nem így) többen is felháborodva.
Mielőtt forradalmivá vált volna a hangulat, fékezett a busz, s végre leszállhattam. Soha nem fogom megtudni, vajon az Augusztáig megalakították-e a forradalmi bizottmányt? Szerintem a panaszkodással elszállt a gőz, s mire a kórházhoz értek, a reájuk váró egészségügyi tortúrákra koncentrálva hagyták el a járat fedélzetét.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás