Négyszáz program a nyíregyházi Vidor Fesztiválon

Nyíregyháza, 2014. augusztus 11., hétfő (MTI) - Negyvennégy helyszínen mintegy négyszáz program, többek közt világzenei koncertek, filmvetítések és színházi előadások várják a közönséget az augusztus 29. és szeptember 6. között megrendezendő Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz kistelepülésén zajló, kilenc napig tartó rendezvénysorozat gerincét a Kossuth téri ingyenes világzenei koncertek, illetve a Móricz Zsigmond Színházban megtartandó színházi előadások adják - mondta el Tasnádi Csaba fesztiváligazgató, a teátrum igazgatója a fesztivált beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

Az idén a zenei program újra nemzetközi lesz: perui, portugál, mali, kolumbiai, argentin és elefántcsontparti zenészek és zenekarok lépnek fel. A színházi kínálatban tizenhat vígjáték szerepel a legismertebb hazai színtársulatok tolmácsolásában.

A programok kilencven százalékát ingyenesen látogathatja a közönség.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere elmondta, a 77 millió forintos költségvetésű fesztivál megrendezését 17 millió forinttal támogatta a szabolcsi megyeszékhely önkormányzata.

A nagykoncertek sorát a tradicionális folkot játszó perui Cumbia All Stars kezdi augusztus 29-én este, másnap pedig a portugál Toques do Caramulo következik a Kossuth téri színpadon. Szeptember 4-én csütörtökön Salif Keita névrokona és korábbi háttérénekese, a Maliból érkező Mamani Keita lép színpadra, majd pénteken a kolumbiai-argentin Che Sudaka, szombaton pedig az elefántcsontparti Tiken Jah Fakoly ad koncertet.

A hazai előadók közül Lakatos Róbert és a Rév Zenekar, a Fonó Zenekar, a Kerekes Band, Malek Andrea és a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band, a Söndörgő, a Folkfusion Band, Palya Bea, a bolgár Meszecsinka, a Mystical Plants lép színpadra, fellépnek a helyi amatőr együttesek, a gyerekeket bábelőadásokkal is várják.

A színházi versenyprogramot augusztus 29-én pénteken Pintér Béla és társulata Titkaink című darabja indítja, amelyet szombaton a MaNNA Produkció Szabó Borbála jegyezte, Telefondoktor című bohózata, valamint a Thália Színház Robert Dubac A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? című darabja követ.

A Rózsavölgyi Szalon Jerome Kilty Tisztelt hazudozó!-jával jön Nyíregyházára, a Miskolci Nemzeti Színház pedig Georges Feydeau Kézről-kézre című darabját mutatja be augusztus 31-én. Szeptember első napján a Szkéné Színház Székely Csaba Bányavíz, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház pedig Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékát adja elő, egy nappal később pedig a Pesti Magyar Színház Ivanyos Ambrus Vonalhúzását, illetve a szombathelyi Weöres Színház Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszakáját mutatja be.

A székesfehérvári Vörösmarty a Furcsa pár, a Karinthy Színház pedig Vaszary Gábor Klotild néni című darabjaival jön el a Vidorra szeptember 3-án szerdán, csütörtökön és pénteken pedig a budaörsi Latinovits Színház Moliere Képzelt beteg, a kecskeméti Katona József Színház Ray Cooney Páratlan páros, az Aranytíz Színház a Pacalpörkölt sok zafttal, valamint a Centrál Színház Michael Frayn Függöny fel című darabjaival szórakoztatja a közönséget.

Az öttagú zsűri Makk Károly filmrendező vezetésével összesen kilenc díjat ítél oda a legjobb produkcióknak - tette hozzá Tasnádi Csaba.

A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként több ezren nevethetik végig a legújabb magyar vígjátékokat. Emellett gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket, amelynek keretében idén hét kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók: az Antal-Lusztig Gyűjtemény Dobozkiállítása mellett láthatják a Díva, Színész, Nő (Lukács Margit, Mészáros Ági, Tolnay Klári 100) elnevezésű tárlatot is, amely a 20. századi magyar színházművészet három emblematikus alakjának állít emléket.

Az ország több nagyvárosa után Nyíregyházára érkeznek Tibet kincsei, a tárlat és az ahhoz kapcsolódó foglalkozások révén megismerhetik az érdeklődők a buddhizmus tanításait és képzőművészeti alkotásait. A Hal(l)hatatlan kiállítás a hallássérült művészek munkáit mutatja be, míg a Színház az egész világ elnevezésű tárlat Karádi Zsolt és Karádi Nóra színházi fotóin keresztül idézi fel a színház elmúlt évadait.

A szervezők kiállítással emlékeznek a 125 éve született Diener-Dénes Rudolf festőművészre, illetve megismerkedhetnek az érdeklődők a nyíregyházi önkormányzat által támogatott művészek munkájával is.

A Vidoron lesz emellett ovi buli, rajzkiállítás, színházi előadások a büntetés-végrehajtási intézetekben, éjszakai dumaszínház, félmaraton, de egy gördeszka-pályát is kialakítanak a város szívében.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.