Kultúra

Néptáncfesztivál és vásár a Cívis korzón

Debrecen, 2014. július 2., szerda (MTI) - A nyári hétvégéken tartó debreceni Cívis korzó keretében pénteken és szombaton rendezik meg a XX. Szomszédolás Országos Gyermek Néptáncfesztivált, valamint a kézművesek, helyi kistermelők és iparművészek vásárát Debrecen főterén - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

Ki a fene az a Fehér Isten?

A főszereplő Lili és a kutyája

A főszereplő, az elvált szülők szelíd serdülő lánya, Lili bevadul a film történetében, és a korának megfelelő, a felnőttek számára viszont kiszámíthatatlan, de következetes lépéseket tesz. Az apja egy kudarcos barom, aki úgy beszél a lányával, mint aki utálja. Az anyja karrierista az új párjával együtt, konferenciára utaznak - majd valaki megőrzi a gyereket reménnyel. Lili barátja a kutya pedig szinte emberré alakul a történet során. És vadállat lesz.

Pedagógus elbocsátások Debrecenben

Debreceni pedagógusberkekben (szóban, Facebookon) megint az a hír járja, hogy elbocsátások lesznek. A létszámleépítés legkomolyabb vesztesének a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény tűnik, de a következő tanévben kevesebb tanár dolgozhat a Bolyai Általános Iskolában is…, és még amikről nem tudunk.

Installáció, bor, Presser és Demeter Ervin

Holdvölgyi pincészet pincerészlete

„Jó éjszakát!” címmel, első alkalommal rendezte meg a bor és kultúra helyi ünnepét a Mádért Kulturális Nonprofit Kft. június 28-29-én. A szervezők az ország távolabbi vidékeiről, de külföldről is szívesen várták az érdeklődőket. Huszonegy helyszínen bonyolított esti, éjszakai rendezvényeken szerepelt pincelátogatás, borkóstolás, koncertet adott Presser Gábor és Varnus Xavér, nem is akármilyen környezetben.

Koncert-fúvósok regionális fesztiválja Debrecenben

Debrecen, 2014. június 30., hétfő (MTI) - A Koncert-fúvószenekarok Világszövetsége (WASBE) első kelet-európai regionális konferenciáját és fesztiválját július 6. és 14. között Debrecenben rendezik meg - jelentették be a szervezők hétfőn, a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján.

Répás: Dózsa Györgyre minden magyar példaként tekinthet

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: 
    Belgrád, 2014. június 29., vasárnap (MTI) - Dózsa Györgyben a magyarság minden korszakban meglátta azt a személyt, akire példaként lehet tekinteni elszántságért, terveiért, céljaiért - hangoztatta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap a magyar-szerb határától 9 kilométerre délre fekvő, Szabadka közeli Bajmokon, ahol az 1514-es parasztfelkelés vezetőjének állítottak szobrot.

 

Lengyelország – Emléktábla a II. világháborúban lengyel felkelőket segítő magyar katonáknak

Varsó, 2014. június 29., vasárnap (MTI) – A Varsó melletti Kampinosi-erdőben,  a mai Kampinosi Nemzeti Park területén fekvő Wiersze településen vasárnap állami és egyházi ünnepség keretében, katonai tiszteletadás mellett emléktáblát állítottak azoknak a magyar katonáknak, akik a második világháború idején ott állomásozva segítették a németek ellen harcoló lengyel felkelőket – tájékoztatta az MTI-t a varsói magyar nagykövetség.

 

Fancsikai templomrom – gazdátlanul, gazosodva

Gaztengerben a teplomrom

Debrecen és környéke már az ókorban lakott terület volt. Az Árpád-kori gazdag leletegyüttesek jelzik, hogy továbbnépesedett. A város jelenlegi területén számos település volt megtalálható (Debrecen, Mesterfalva, Szentlászlófalva, Szalóksámson, Lacóháza és Szentjános pusztabirtokok), melyek különböző okok miatt elnéptelenedtek, megszűntek létezni. Ilyen volt Fancsika is.

A Fehér Isten díszelőadása Debrecenben

Debrecen, 2014. június 29., vasárnap (MTI) - Közönségtalálkozóval egybekötött díszelőadáson mutatják be Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét július 1-én kedden Debrecenben, az Apolló moziban - közölte a Főnix Rendezvényszervező Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

 

Közép-Európa - Ernyey Béla: eufóriaként éltem meg a rendszerváltást (1. rész)

Budapest, 2014. június 29., vasárnap (MTI) - Eufóriaként élte meg a 25 évvel ezelőtti rendszerváltást Ernyey Béla színművész, aki akkor éppen Münchenben játszott. A német nyelvterületen sikeressé és híressé vált színész az MTI-nek arról is beszélt: soha nem hitte volna, hogy a változás valaha bekövetkezhet.

 

Oldalak