Kiegészítő esküt tettek az Együtt-PM politikusai

Budapest, 2014. május 6., kedd (MTI) - Kiegészítő esküt tett az Együtt-PM-hez tartozó négy független országgyűlési képviselő kedden, az Országgyűlés alakuló ülésének napján.

Szabó Tímea a szövetség Parlament előtt tartott, keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az alakuló ülésen a jogszabályoknak megfelelően elmondták a kötelező képviselői esküjüket, de a meggyőződésük és a választóknak tett ígéretük azt kívánja, hogy a szöveget kiegészítsék néhány olyan mondattal, „amelyben valóban hiszünk is”.

Szabó Tímea ezt követően felolvasta a szöveget, amely szerint megesküsznek, hogy képviselőként azon fognak dolgozni, hogy helyreállítsák az alkotmányosságot és az emberi jogokat tiszteletben tartó jogállamot, Magyarországot visszavezessék az európai értékrendű országok közösségébe és megteremtsék a társadalmi béke, a szolidaritás és a gyarapodás feltételeit.

A szöveg egy-egy példányát Szabó Tímea, Bajnai Gordon, Kónya Péter és Szabó Szabolcs is aláírta.

Szabó Tímea szerint a következő négy évben egy olyan Országgyűlésben kell szolgálniuk a választóik érdekeit, ami a fideszes kétharmadnak és a megerősödött Jobbiknak köszönhetően „egy bábszínház lesz”. Hozzátette, kevés és korlátozott beleszólásuk lesz a munkába, de mindent tőlük telhetőt meg kell tenniük azért, hogy választóikat képviseljék.

A sajtótájékoztató előtt néhány, elsősorban idős korú tüntető jelent meg a helyszínen, akik bekiabálásokkal, sípolással és kereplővel akarták megzavarni a rendezvényt. Bajnai Gordon exkormányfőnek többek között azt kiabálták: „libajnai”, „libatolvaj”, a „börtönben a helyed”. Később Gaudi-Nagy Tamás vezetésével, aki a most lezárult parlamenti ciklusban a Jobbik-frakció tagja volt, néhány tucatnyian megjelentek a Kossuth téren tartott földtörvény elleni tüntetés résztvevői közül, de addigra a sajtótájékoztató már véget ért, és az Együtt-PM politikusai visszamentek a Parlamentbe.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.