MSZP: a kormány nem érti az európai alapértékeket

 Budapest, 2014. július 18., péntek (MTI) - Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a kormány nem szereti a piaci versenyt, nem kedveli a piacgazdaságot, valamint Európát, és nem érti az európai alapértékeket.

 

    Szanyi Tibor pénteken Budapesten sajtótájékoztatón ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a közelmúltban 13 ügyben indult kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen. Szerinte ezeknek az ügyeknek egyetlen közös pontjuk van, az, hogy a magyar kormány a jogalkotás és a jogalkalmazás során "fittyet hány" az európai uniós szabályokra. Szanyi Tibor azt mondta, a kormány "politikai bűnözőként viselkedik", azaz közbeszerzési szabályok felrúgásával "haveroknak, rokonoknak, barátoknak osztogatja a legkülönbözőbb zsíros állásokat".

    Az EP-képviselő, aki az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös delegációjának vezetője, beszámolt arról is, hogy képviselőtársai, a szocialista Ujhelyi István, valamint a DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter mely bizottságokban lettek tagok.  Kitért arra, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké és Martin Schulz európai parlamenti elnökké választásával még nem zárult le a tisztújítás az EU-ban, az is fontos lesz, hogy a tagállamok kit jelölnek uniós biztosnak. Szanyi Tibor elmondta, Juncker "határozott elkötelezettséget" vállalt arra, hogy baloldali politikusra bízza a gazdasági ügyeket, és jó esély van arra is, hogy a külügyi főképviselő baloldali lesz, ez pedig jelzi azt, hogy az Európai Tanács állandó elnöke konzervatív politikus lehet.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.