Július elejétől hét megye közel ezer településén leállt a kéményseprés, mert a szolgáltatók úgy látják, hogy képtelenség
kigazdálkodni a rezsicsökkentés miatt kieső bevételeket. A kánikula kellős közepén bejelentett döntés nem rázta meg a
közvéleményt, de még az ellenzéket sem, hisz a magyar családok egyébként sem szívesen látják a kéményseprőket. Pedig a
rosszul karbantartott kémény miatt egyre több ember hal meg, vagy kerül veszélyes helyzetbe az országban.
A csendes gyilkos mind több áldozatot követel. Korábban még „csak” 15-20 embert tett el láb alól évente, ám az idők során
egyre vérszomjasabbá vált, tavaly már közel 50 esetben okozott halált. A csendes gyilkos nem ismer kíméletet, rendszerint
orvul támad: szó szerint beszivárog az ember légterébe, leginkább a gázzal vagy a szénnel fűtött lakásba. A szén-monoxid,
vagyis a csendes gyilkos – mielőtt megfojtja az áldozatát – először tehetetlenné teszi, legyengíti, aztán jön a görcsroham,
végül a bénulás, majd beáll a halál. Akiket nem sikerül elpusztítani, azoknak maradandó károsodást is okozhat. De a
szakértők szerint az áldozatok száma tovább nőhet, ha a jövőben kevesebb kéményt ellenőriznek. Belgiumban, ahol
egyáltalán nem kötelező a gázkályhák, cirkók, bojlerek kontrollja, emiatt egy évben több száz ember pusztul el. Bár a mi
törvényeink szerint továbbra is kötelezően be kell engedni a kéményseprőt, az ország harmadában már nem dolgoznak
füstirtók. Helyettük pedig nyáron is beállíthat a csendes gyilkos, a szén-monoxid.
Hét megyében, közel ezer településen állította le a kéményseprést a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestülete.
A szervezet vezetői közölték: a döntést a rezsicsökkentés miatt kényszerültek meghozni. A kormány ugyanis a korábbi
négyezer forintos „egységnyi munkaráfordítást”, tehát lényegében a lakásonként fizetendő díjakat kétezerre, tehát az eddigi
összeg felére csökkentette, és ráadásként jelentős pluszfeladatokat írt elő a tüzeléstechnikai cégeknek, amelyek komoly
kiadásnövekedéssel jártak.
Az ipartestület elnöke, Vidra Zoltán szerint a kormányzati előírás alapján visszamenőlegesen kimutatást kell végezniük a
működésük területén lévő gázkészülékek teljesítményéről, a füstcsövek lekötéseiről. A pluszmunkák miatt kénytelenek a
tevékenységüket racionalizálni, a létszámot csökkenteni. De a szakembereket –a szolidaritáson túl – azért sem küldik el, mert
a törvény szerint a díjcsökkentés ellenére, jövőre még tovább bővül a cégek feladatköre. A költségeket az is növeli, hogy a
rezsicsökkentés kormánybiztosa által megálmodott betűtípussal és színezettel új számlatömböket kényszerültek
nyomtatni, aminek árát a kisvállalkozások szintén képtelenek kigazdálkodni. Ráadásul a kormányzat a rezsicsökkentés
mámorában még azt is megakadályozta, hogy a kéményseprők az – egyébként alacsony – inflációval korrigálják a
szolgáltatásaik árát. A kettős szorításban dolgozó cégvezetők sora nyilatkozta, hogy érzésük szerint az állam tudatosan
kezdte fojtogatni őket, emiatt többen már önként bedobták a törülközőt. Elsőként egy mohácsi cég húzta le a rolót, emiatt
Baranyában tizenhárom helység maradt ellátatlanul. Több tucat település került hasonló helyzetbe Vas, Győr-Moson-
Sopron, de Borsod megyében is. A csődbe jutott vállalkozók azonban nem mernek nyilatkozni: attól félnek, ha bírálják a
kormányzat rezsiharcát, akkor a hatalom utánuk nyúl, és későbbi életüket is ellehetetleníti. Ilyen mértékű egzisztenciális
szorongást az újságíró csak a szocializmus vadabb éveiben tapasztalhatott Magyarországon.
Ahol a vállalkozó visszaadja az ipart, ott a törvény szerint a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság feladata új kéményseprő
céget találni. A Belügyminisztérium alá tartozó hivatalnak azonban nincs könnyű dolga. Részben azért, mert legtöbb esetben
a vállalkozó nem hajlandó ráfizetéssel dolgozni, és hiába ígér a katasztrófavédelem magas kompenzációt a kijelölt közérdekű
közszolgáltatónak, aki papíron emiatt felárral végezheti el a munkát – ami önmagában is nevetségessé teszi a
rezsicsökkentést –, ha a jelenlegi gyakorlat szerint a vállalkozó a beígért állami kompenzációnak csak töredékét, legfeljebb tíz
százalékát kapja meg. Ennek ellenére sem merik sokan visszautasítani az állam felkérését, emiatt a még talpon lévők is a csőd
felé tartanak. A lapunknak névtelenül nyilatkozók abban reménykednek, hogy előbb-utóbb a kormány belátja: a
rezsicsökkentés tönkreteszi ezt az életbe vágóan fontos iparágat, és a bekövetkező füstmérgezések kikényszerítik majd a
normális költségek elismerését.
Információink szerint, akad olyan település, ahol hetek óta nincs kéményseprés. A szakmai ipartestület jelzése szerint Pest,
Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Nógrád megye cégei július első napjaiban
álltak le a munkával. Vidra Zoltán szerint – aki az ipartestület elnöke és szolnoki vállalkozó is egyben – ez azzal is jár, hogy
rövidesen 500 ember végkielégítés nélkül utcára kerülhet. Vidra elhárította az interjúkérésünket, szerinte már semmi nem
akadályozza meg a kéményseprő vállalkozások tönkretételét. A csőd elől menekülve ugyanis hiába jelentették be a
„szolgáltatások leállítását”, ha például a Hajdú megyei önkormányzat – és persze többmás önkormányzat – azt nem hajlandó
tudomásul venni. A legfrissebb hírek szerint bírói úton akarják kikényszerítetni a munkát, hivatkozva a korábban megkötött
szerződésekre. Ezekben persze még az eredeti, magasabb szolgáltatási díjak szerepelnek, de a kétharmados többség a
közszolgáltatási törvényből kiszavazta azt a paragrafust, amely előírta, hogy a szolgáltatás díjának legalább a vállalkozó
önköltségét tartalmaznia kell.
Pedig nem „gonosz” multikról, hanem igyekvő magyar kisvállalkozókról van szó, akik hét megyében bedobták a törülközőt.
A többi megyében az év végégig kitartanak valahogy. A rezsiharc okozta sebeket a Magyarországi Kéményseprőmesterek
Országos Szövetségének tagjai az alkalmazottak fizetésének durva csökkentésével, a cafeteria teljes felszámolásával, a
műszaki fejlesztések elhalasztásával próbálják kivédeni. A szövetség elnöke, Leikauf Tibor azt mondja, hogy ha ők leállnak,
akkor nemcsak az életveszélyes kémények maradnak, hanem az új építésű ingatlanok tűzbiztonsági előírásai sem készülnek el
az országban, ami az egész építőipar működését megzavarhatja.
Akadnak persze olyan önkormányzatok is, ahol felfogták, hogy a kéményseprés fenntartása fontosabb, mint a politikai
népszerűség. A fővárosban, illetve Borsod megyében a szolgáltatások fenntartása érdekében a helyhatóság a zsebébe
nyúlt, hogy megtérítse a valóságos költségeket. Miskolc egyenesen saját céget alapított, hogy az önkormányzati
választások előtt fenn tudja tartani a szolgáltatást.
A szakterület ismerői szerint szó sincs arról, hogy a kormány, illetve a területet felügyelő minisztérium ne tudná, hogy
milyen rombolás folyik. Többen úgy vélik, a jelenlegi helyzetet addig akarják fenntartani, amíg a kéményseprés, a
tüzeléstechnika állami vagy önkormányzati tulajdonba kerül, vagy esetleg Fidesz-közeli nagyvállalkozók veszik át a 6-6,5
milliárdos piacot. Az egyik ilyen „várományos” a négy megyét, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Pest megyét is
ellátó cég, a Magyar Kémény Kft., amelynek ügyvezetője dr. Korom Norbert Lajos. Őt – információink szerint – a
legmagasabb szinteken fogadják. Dr. Korom a kéményseprés jövőjéről interjút ígért, de miután a főhatóságánál hosszas
tárgyalást folytatott, többé nem fogadta hívásunkat. Ez persze még nem jelenti azt, hogy állami segédlettel ne kebelezhetné
be a csőd felé tartó kiszemelt kisvállalkozásokat, hiszen míg más cégek folyamatosan elbocsátásokra kényszerülnek, a
Magyar Kémény ma is vesz fel kéményseprőket.
Amíg a szakma és a tulajdonviszonyok sorsa el nem dől, addig a csendes gyilkos csak ül és figyel. Van mire: statisztikai
adatok szerint csak a fővárosban 44 ezer, az ország területén pedig több százezer veszélyes kémény üzemel. Ezek szinte
bármikor szén-monoxid-mérgezést okozhatnak.
Új hozzászólás