Két nap, két Loki-győzelem

Hámori Konszuéla dobása  Fotó: DVSC Kézilabda és DVSC

A DVSC labdarúgó fiai, valamint kézis hölgyei is hétközi bajnoki fordulón léptek pályára. A focisták kedden este az Újpest vendégeként arattak fontos győzelmet, míg a kézilabdázó lányok szerdán hazai környezetben diadalmaskodtak magabiztosan.

A Loki focistái Újpesten vendégeskedtek kedden kora este. Annál fontosabb volt ez a csata, hogy a Megyeri úton immár tíz esztendeje nem tudtak diadalmaskodni a piros-fehérek, ráadásul a hazai pályán játszó lilák épp tulajdonosváltás kellős közepén kellett, hogy helytálljanak, valamint a klub és a szurkolók közti viszony sem éppen felhőtlen. Erőltetett menet közepén tartott a Lokomotív, hiszen a szombati Diósgyőr elleni hazai döntetlen után másodszor lépett pályára a csapat, ráadásul az újfent szombatra eső Ferencváros elleni nagyerdei derbi előtt.

A Debrecen kezdőcsapatában a télen érkezett izlandi csatár Thor Ulfársson is helyet kapott. Az első játékrészt az újpestiek kezdték jobban, a Vasutasnak pedig egészen bő félórán keresztül nem adódott igazán komoly lehetősége. A vendégek helyzetét ráadásul az is nehezítette, hogy a 18. percben Kusnyír Eriket sérülés miatt kellett lecserélni. Negyvenöt játékpercen keresztül igazán nagy ziccer egyik kapu előterében sem alakult ki, ennek fényében pedig szünetben 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek. A fordulás után aztán jócskán felgyorsultak az események. Először Kiss került helyzetbe a budapestiek oldalán, majd nem sokkal később a vendéglátó csapat meg is fogyatkozott, hiszen a videóbíró segítségével a játékvezető Jevtoskinál visszavonta a sárga lapot Ojedirannal szemben elkövetett szabálytalansága után, majd felmutatta a sípmester a piros kártyát. Közeledett a hajrá, amikor a 78. percben Ferenczi János ívelt középre, Brandon Domingues pedig fejjel talált be. Thor duplázta volna meg a vendég vezetést, ám szabálytalanság miatt ez a találat végül érvénytelen lett. Az újpestieken azonban ez sem segített, hiszen Domingues a 94. percben második gólját ünnepelhette. A hosszabbítás végénél jártunk már, amikor a lilák kaptak tizenegyest, amelyet Mörschel értékesített, szépítve, valamint beállítva a végeredményt. A DVSC több mint tíz esztendő után 2-1-re tudott nyerni a negyedik kerületiek vendégeként.

Épphogy eltelt huszonnégy óra, máris újból piros-fehér érintettségű csata következett, ám ezúttal Debrecenben, a Hódosban. A DVSC Schaeffler az Alba Fehérvár alakulatát fogadta. A papírforma egyértelműen az éremért harcoló Töpfner Alexandráék mellett szólt. A kezdődobást követően igen nagy iramú mérkőzést láthatott a szerény létszámú közönség. Hámori Konszuéla állt csapata élére támadásban, ám a túloldalon Gabrijela Bartulovics kapujának hálója is jócskán rezgett. Fej-fej mellett haladtak a felek egészen a hajráig, amikor a cívisvárosiak némileg érvényesítették erőfölényüket. Fizikális csata zajlott, nem kevés hibával, ám a szünetben Szilágyi Zoltán gárdája így is néggyel tudott vezetni: 18-14. A folytatásban aztán jött a Loki-dominancia. Irányító pozícióban Csernyánszki Liliána volt megállíthatatlan, sorjázta a találatokat, a szélről pedig a látványos ejtések is rendre a kapuban kötöttek ki. Egyre nőtt a különbség, mígnem a hajrához közeledve már két számjegyű előnyt is ünnepelhettek Vámos Míráék. A végére aztán Catherine Gabrielnek is összejött egypár bravúros védés. A gólzáporos csata után 39-27-es, igen magabiztos diadalt ünnepelhettek a debreceniek.

A focisták számára tehát szombaton jön a folytatás a fővárosi zöld-fehérek ellen a Nagyerdőn, míg a kézilabdázó hölgyalakulat szintén aznap este a Bajnokok Ligájában csoportelső Győr alakulatát fogadja a Hódosban. Annyi bizonyos, hogy debreceni rangadóból nem lesz hiány a hét utolsó előtti napján.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.