Ingyenes készpénzfelvétel – változás

Budapest, 2014. január 30., csütörtök (MTI) - Február 1-től minden nyilatkozott ügyfél ingyenesen hozzá tud jutni a törvény által előírt 150 ezer forinthoz havi kétszeri készpénzfelvétellel, miután a bankszövetség ajánlására a bankok biztosítják, hogy legalább 100 ezer forint legyen az egyszeri készpénzfelvétel határa az ATM-ből.

A Magyar Bankszövetség csütörtökön közleményben ismertette: a szövetség elnöksége felkérte a magyarországi bankokat arra, hogy minden általuk üzemeltett, vagy érdekeltségükbe tartozó bankjegykiadó automata (ATM) készpénzfelvételi határát legalább 100 ezer forintban határozzák meg. A közlemény szerint az ajánlást a bankszövetség tagjai elfogadták. 
Hozzátették, hogy az ATM-ek döntő részben ugyan ma is megfelelnek ennek a feltételnek, de van, ahol ennél alacsonyabb a limit.

A közlemény szerint ezzel a lépéssel „a bankszektor egyértelműen előtérbe helyezi a jogszabályok szellemiségének való megfelelést”, miközben  a szakmai, biztonsági szempontok kifejezetten az alacsonyabb limitek beállítását indokolnák. Az alacsonyabb készpénzelvételi limit az ATM-eknél egyrészt a visszaélések megelőzését szolgálja, másrészt így elkerülhető, hogy az automatákból kifogyjon a készpénz.

A közleményben kifejtik, hogy a készpénzfelvételt kétféle limit is korlátozhatja: az egyik az ATM üzemeltetői limit, ami azt határozza meg, hogy egy tranzakció során mekkora összeg vehető fel az adott ATM-ből. A másik a kibocsátói limit, amely a bankkártyához kapcsolódik. Utóbbi esetében a bankok általában alapértelmezettként meghatározzák, hogy egy-egy adott kártyához egy alkalommal mekkora készpénzfelvételi, illetve vásárlási korlát tartozik, valamint, hogy naponta hány tranzakciót engednek az adott bankkártyával. Ez bankonként és kártyánként is eltérő lehet. Ezt a kibocsátói limitet az ügyfelek saját igényeiknek megfelelően általában módosítják. 

A bankszövetség közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar készpénzkiadó automata hálózat a Magyar Nemzeti Bank 2013. első féléves adatai szerint 4835 ATM készülékből áll. Ezek meghatározó részét hitelintézetek üzemeltetik, ugyanakkor a piacon vannak független ATM üzemeltetők is.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.