Harminckilenc millió forintos bírság az RTL Klubnak

Budapest, 2014. szeptember 25., csütörtök (MTI) - A kábítószer-fogyasztás helytelen megjelenítése és bemutatása, illetve téves korhatár-besorolás miatt mintegy 39 millió forintos bírságot rótt ki a Médiatanács az RTL Klubra az Éjjel-nappal Budapest című sorozatával összefüggésben - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a honlapján csütörtökön.

A hatóság médiatanácsa az RTL Klubon futó Éjjel-nappal Budapest című sorozat hat epizódjával kapcsolatban állapított meg törvénysértést. A médiaszolgáltató tévesen a 12 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-kategóriába sorolt olyan tartalmú epizódokat, amelyeket helyesen csak a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriában lehetett volna hozzáférhetővé tenni - áll a közleményben.

Az érintett epizódokban a műsor egyik szereplőjének drogfüggővé válását, az első kábítószer-beszerzést és szerhasználatot, a barátok és hozzátartozók eredménytelen próbálkozásait mutatták be, valamint a lány személyiségének torzulását, kapcsolatainak teljes kiüresedését, végül fizikai kimerülését és eszméletvesztését kísérhették a nézők figyelemmel, minden ellenpontozás, értelmezési keretbe helyezés nélkül - közölték.

A közleményben azt írták: a szabályozás nem tiltja az efféle tartalmak közzétételét, de arra csak 21 óra után, a megfelelő korhatár-besorolás feltüntetése mellett kerülhet sor.

A testület 2011 óta az RTL Klubot 11 alkalommal, a TV2-t pedig 13 alkalommal szankcionálta hasonló jogsértések miatt, de a közszolgálati média is többször kapott már elmarasztalást. Az Éjjel-nappal Budapesttel kapcsolatban a műsor indulása óta 52 nézői panasz érkezett a hatósághoz - jegyezték meg.

A Médiatanács legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy hatósági eljárást indít a TV2 médiaszolgáltatójával szemben a Mokka egyik áprilisi adásával kapcsolatban, az abban szereplő tiltott termékmegjelenítés gyanúja miatt - tették hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.