Az idősebbek talán még emlékeznek középiskolai tanulmányaik egynéhány tananyagára, többek között irodalomból, Solohov: Az emberi sors c. regényére, ahol Andrej Szokolov már semmi mást nem kívánt magának, mint négy köbméter földet, ami mindent megoldott volna. Andrej sorsából tudjuk, mi mindenen kellett keresztülmennie, amiért csak a halál lehessen az egyetlen üdvözítő megoldás.
Gyakran puffogtatják a frázist: a sorsát mindenki magának alakítja. Igaz is, meg nem is. Az emberi egyed egyedi és megismételhetetlen. A sorsokban is csupán hasonlóság fedezhető fel, azonosság soha. Valóban, a sorsunkat irányíthatjuk, de soha ne feledjük: rajtunk kívül még hétmilliárdnál is többen élnek ezen a földgolóbison. Ha valamit rosszul teszünk, akár az egész világra kihathat (Hitler, Sztálin), de „jobb” esetben is szenvedője lehet szűkebb környezetünk. Azért szenvedő, mert kevés jó történik e világon, s ha teszünk is, gyakran a visszájára fordul.
A történetem egy lányról szól. Finomabban fogalmazva is piszkosul eltolta az életét. S ha még csak az övét, a kutyát nem érdekelné, de a hozzátartozóiét is.
A lány ígéretes tehetségként végzett a középiskolában. Megyei német versenyt nyert, pluszpontokat vitt az egyetemre, ahol néderlandisztika szakon tanult tovább. Vidékiként kollégiumba költözött. Az első félévi vizsgákon a tehetség azonban látványos sikertelenséget produkált. A szülők értetlenül álltak az esetek előtt. Nem sokáig törhették fejüket, mert az ifjú összeköltözött egy fiúval. Megszakította tanulmányait. Hiába a szülői szó, kérlelés, a lány nem tanult tovább…, de nem is dolgozott, mint ahogy a fiú sem! Csencseltek. Adták-vették a cuccokat, aztán amikor a biznisz kevésbé ment, akkor magántanítványoknak tartottak német oktatást. A lány jó ideig nem mert hazamenni. Oda, ahova bírósági levelek, fizetési felszólítások érkeztek. A szülők fel is kerekedtek, a lányukkal szerettek volna beszélni, de a megadott címeken nem találták. Telefonon elérhetetlen volt. Felnevelői kétségbe estek, de vártak, talán jóra fordul minden.
A gyermekük néhány hónap múlva váratlanul hazalátogatott. Felhőtlen jókedv, feltűnő buzgóság jellemezte. Hirtelen mindent tudni szeretett volna a főzésről. Ez így ment hónapokon keresztül. Havonként legalább egyszer meglátogatta szüleit. Egy alkalommal a fiúval együtt állított be. Fura egy szerzetnek mutatkozott. Szamuráj kard a kabátja alatt, paprika spray az övében. Minek? – meredtek egymásra az apa és anya. Sanda gyanú kezdett bennük érlelődni.
Tavaly beütött a ménkű. A szülőket telefonon kereste egy rendőr. A fiatal kettőst kábítószer-terjesztés közben tetten érték és letartóztatták. Az egyszerű szülőkben ekkor tudatosult, hogy lánya és párja, munka nélkül, mégis miért éltek annyira jól. Az idősödő pár összeomlott. Se pénzük, se ismeretségük. Hogyan tudnának segíteni a gyermekükön? Összekaparták azt a keveset, amit tudtak, és elutaztak a városba. Ügyvédet bíztak meg, s ha nem is sokkal, de pénzelik a mai napig.
Az ügyvéd rossz híreket közölt. Ezekből értették meg, hogy lányukat, akár tíz évre is büntethetik. Ráadásul nemcsak terjesztette, de fogyasztotta is. Akkorra vált egyértelművé a feltűnő buzgóság, a feltűnő jókedv oka.
De ennyi nem elég. Nem is olyan rég kiderült, hogy a lánynál mellrákot diagnosztizáltak. A rabkórházba szállították, s megkezdték a kemoterápiás kezelést. A súlyos betegség miatt szabadlábra engedik. Az otthonához közeli kórházban folytathatják a kezelést. A szülőknél azonban nem felhőtlen az öröm, mert ugyan lányukat kiengedik, de súlyos pénzterheket fog jelenteni, ugyanis az ifjú hölgy éveken keresztül elmulasztotta az egészségügyi biztosítás fizetését, így az egészségügyi pénztár felé másfélszázezer forintos tartozást, plusz a tetemes késedelmi kamatot, hozott össze. Míg ki nem fizeti, addig nem jár neki az ingyenes egészségügyi ellátás.
Itt tart most a történet. Meggondolatlan életvitele egész életére ki fog hatni. Egyrészt ítéletet kap, s azt muszáj leülnie, másrészt negyvenévesen kezdi el az „életet”, harmadrészt nem tud annyit dolgozni, keresni, hogy öregkori megélhetéséhez szükséges nyugdíjat kapjon, és még ott van a betegsége.
Így eltolni egy életet! – szörnyülködtek, akik hallották a történetet. Igen, az nagyon el lett tolva. Ember legyen a talpán, aki kilábal belőle. Reménykedjünk, hátha a lányban van annyi erő, hogy képes legyen még boldog, emberi életet élni. Esély van rá, hiszen az eddigiek ellenére is szerető, támogató környezet veszi körül.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás