Ellenzéki egyeztetés - Közös lista állításáról állapodtak meg, az MSZP nevezi meg a miniszterelnök-jelöltet

 Budapest, 2014. január 8., szerda (MTI) - Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila lesz az.

 

    Az MSZP elnöke a szocialista párt és az Együtt-PM vezetőinek szerdai tárgyalása után sajtótájékoztatón azt mondta: a közös listához a DK bevonása is szükséges, de kizártnak tartja, hogy nem sikerül megállapodniuk Gyurcsány Ferenc pártjával.  Bajnai Gordon ezt azzal egészítette ki: korrekt ajánlatot tesznek, amelyet "elemi felelőssége" elfogadni a hosszú ideje közös lista- és jelöltállítást szorgalmazó Demokratikus Koalíciónak. A közös miniszterelnök-jelölt személyét firtató kérdésre Bajnai Gordon közölte: elfogadják az MSZP jelöltjét, és ebben nem számít meglepetésre.

   Mesterházy Attila utalt arra, hogy a szocialista párt korábban már döntött erről, amikor őt jelölték, de szükség lesz még egy választmányi ülésre és egy kongresszusra is, itt szentesíthetik az új egyezséget.

    A listás helyek elosztásáról és arról, hogy a megállapodás újraírása hogyan befolyásolja az egyéni választókerületek elosztását, egyelőre nem mondtak részleteket, mert ez a DK-val folytatott tárgyalásoktól is függ.  Így egyelőre nem tudni, hogy a korábban az MSZP és az Együtt-PM között felosztott 106 körzetből mennyi juthat a Gyurcsány-pártnak, és kinek a rovására.

    Mesterházy Attila csak annyit mondott, gyors tárgyalásokra készülnek a DK-val. Az MSZP elnöke nem válaszolt arra, hogy Gyurcsány Ferencnek helye lehet-e a közös ellenzéki listán, mondván, nem akar üzengetni, a többi részlethez hasonlóan ezt is a tárgyalásokon kell megbeszélni.

    A Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjának bevonására vonatkozó kérdésre azt mondta, lépésről lépésre haladnak, először a DK-val tárgyalnak, utána "lehet gondolkodni arról, mi szükséges még ahhoz, hogy sikeres legyen ez a politikai konstrukció". Jelezte azonban: az említettek közül a DK rendelkezik valós társadalmi támogatottsággal.
    Bajnai Gordon kérdésre azt mondta: elsősorban céljai vannak, és csak utána ambíciói, miniszterelnöki ambícióját pedig annak rendelte alá, hogy Magyarországot egy kormányváltással visszavezessék a normális, gyarapodó európai országok sorába. Egy újabb kérdésre hozzátette, semmilyen ellentételezést nem kért ezért a döntéséért.  Az Együtt-PM vezetője cáfolta, hogy a tárgyalásokon bárkit is megneveztek volna, mint lehetséges harmadik miniszterelnök-jelöltet. Szavai szerint szó sem volt "castingról".

   Az MSZP és az Együtt-PM augusztus végén állapodott meg, hogy közös jelöltekkel, de külön listán indulnak az országgyűlési választáson, és közös miniszterelnök-jelöltet sem neveznek meg. Az egyezséget azóta folyamatosan bírálta az abból kimaradó DK.

    Mesterházy Attila azt mondta: a tárgyalások keddi újrakezdésekor - amit Bajnai Gordon javasolt - egyetértettek, hogy a szövetség bővítésére kínálkozó lehetőségek közül a közös listaállítás a legjobb. Ez szolgálja azt, hogy kivezessék Magyarországot a demokratikus, gazdasági és szociális válságból - fűzte hozzá.

    Bajnai Gordon ugyancsak hangsúlyozta, a választási győzelemre akkor van a legnagyobb esély, ha a tavaszi parlamenti választás az Orbán-kormányról szóló népszavazás lesz. Az ellenzéknek ma még nincs többsége a választók között - folytatta -, ezen változtatni kell, ezért kezdeményezte a tárgyalások újranyitását és az ellenzék egyesítését egy táborban, mert ez visszaadhatja a kormányváltásba vetett hitet.  A közös lista szimbolizálja a sokféle választói akaratot, nem jelenti a részt vevő pártok egyesülését, mindenki megőrzi saját identitását - hangoztatta.   Szólt arról, hogy a DK-val is meg kell egyezniük egy közös programban, velük is "harmonizálniuk" kell a korábban a szocialistákkal közösen megfogalmazott vállalásaikat.

   Gyurcsány Ferenc közleményben tudatta: üdvözli az MSZP és az Együtt-PM kezdeményezését, és a DK készen áll a háromoldalú tárgyalások azonnali megkezdésére. A jelenleg külföldön tartózkodó volt kormányfő a Facebookon azt írta: "Most akkor hazamegyek..."



MTI 2014. január 8., szerda 16:43
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.