A DVSC Schaeffler eredményes szezont zárt idén. Utolsó meccsét is megnyerte Dunaújvárosban, május utolsó szombatján a piros-fehér alakulat, így minden kérdést lezárt, a harmadik helyen végeztek Szilágyi Zoltán lányai, immár második idei bronzérmüket megszerezve.
Egészen különlegesre sikerült a Vasutas kéziseinek szezonzárója, ugyanis a nemzetközi szereplés miatt halasztott meccsek okán gyakorlatilag idegenbeli sorozattal kellett az esztendőtől búcsúznia a Lokinak, épp a Fradi ellen.
Már hosszú hetekkel ezelőtt történt, hogy a Hódostól hivatalosan is elbúcsúztak a távozók, majd négy alkalommal is idegen környezetbe utaztak a hölgyek. Hibátlan sorozatra, ugyanis valamennyi mérkőzését megnyerte eztán a DVSC Schaeffler. Sőt, megszerezte eddigi egyik legnagyobb arányú győzelmét is, miután a Kisvárdát totális kétvállra fektette, a várkertieket 35-9-re múlta felül. Aztán még két derbi volt hátra, ám Békéscsabán sem vallott kudarcot a debreceni gépezet, ahogy a pályán ellenfél, lelátón pedig örök barát Kohász csarnokában sem. Ez a sorozat pedig vitathatatlanul azt jelentette, hogy a DVSC Schaeffler immár biztosan harmadik helyen, dobogón várhatja a nyári pihenőt, így bajnoki bronzérmet ünnepelhetett a Vasutas. Idén már a második bronzmedált. Szilágyi Zoltán nyáron jelentősen átalakuló csapata ugyanis idén már örülhetett egy éremnek, hiszen a Magyar Kupában is a harmadik helyen zárt, miután az utolsó pillanatban a Győrtől az elődöntőben vereséget szenvedve, „csupán” a harmadik pozícióért vívott csata jutott.
Érdekesség egyébként, hogy a bronzérmek napja volt a cívisvárosiak háza táján az a bizonyos szombat, május 27-én, ugyanis miután befejeződött Dunaújvárosban a DKKA–DVSC Schaeffler találkozó, a debreceni szurkolók sejthették, ünnepi este lesz. Hiszen a Nagyerdőn épp akkor lépett pályára a Loki futballalakulata, az Újpest ellen. A focista fiúk pedig nem okoztak csalódást drukkereiknek, és ugyancsak győzelemmel búcsúztak az évtől, így a napot megkoronázta a piros-fehérek harmadik idei bronzérme is.
Visszatérve a kézilabdázókra, idegenben akaszthatták nyakukba a lányok a csodálatosan ragyogó érmet, amely egyben a nemzetközi indulás jogát is jelenti. A DVSC Schaeffler megérdemelten állhatott fel a bajnokság pódiumára, miután olyan hektikus szezont zárt, amelyben becsúsztak igazán váratlan vereségek is, ezzel szemben azonban a legnehezebb ellenfeleket is képes volt még idegenben is megizzasztani.
Barna Marci
Új hozzászólás