A devizahitelesek megsegítése

Budapest, 2014. február 4., kedd (MTI) - A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szerint minél előbb megoldást kell találni a devizahitelesek problémáira, a tömörülés ezért azt szorgalmazza, hogy az Országgyűlés kivételes sürgősséggel tárgyalja meg vonatkozó határozati javaslatát, amelyet előző nap vett tárgysorozatba a parlament gazdasági bizottsága.

Szili Katalin, a KTI elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a Kúria az Európai Bíróság döntésére, a kormány a Kúria döntésére vár, míg a devizahitelesek arra, hogy végre történjen valami. A devizahiteleseknek nincs idejük arra, hogy kivárják amíg az új kabinet megalakul és rendezi a kérdést - szögezte le.  Jelezte: a határozati javaslatot a bizottság ülésén a kormány elutasító álláspontja ellenére a kormánypárti és ellenzéki képviselők egyhangúlag támogatták. Közlése szerint a bizottság elnöke, Rogán Antal (Fidesz) azt mondta: az abban foglaltak jelentős része támogatható, finomítani kell rajta. Azt kérte, még ebben a ciklusban tűzzék napirendre a kezdeményezésüket, és kivételes eljárásban tárgyalják meg azt.

Ivády Gábor a javaslatot ismertetve elmondta: rögzítenék, az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a pénzügyi hitelezésben 2001 óta alkalmazott pénzintézeti gyakorlat feltárása, a hibás hitelezési tevékenység megszüntetése és a következmények enyhítése érdekében a Magyar Nemzeti Bankkal, a pénzügyi szervezetek felügyeletét ellátó intézménnyel együttműködve folytasson vizsgálatot 60 napon belül.  Javaslataik között szerepel még, hogy a külföldi devizában meghatározott, forintban folyósított kölcsön esetén a törlesztőrészlet a teljes futamidő alatt az árfolyamváltozásból, valamint a kezelési vagy egyéb költségek változásából eredően ne haladja meg a folyósítást követő első törlesztőrészlet összegét. Kijelentette: a KTI nem hagy senkit magára, sem azokat akik még "szenvednek" a devizahitel terhe alatt, sem azokat akik már kedvezőtlen feltételek mellett visszafizették hitelüket, sem pedig azokat, akik mindenüket elveszítették.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.