Ez egy búsult térség, puszta és fövenyes.
Tele van tövissel, száraz, hitván, szennyes.
Csak bús barlangjai csikorognak benne,
Hol a szükség semmit hasznára nem lelne.
Rút szelek bújdosnak repdeső fövenyén,
Aki benne bolyong, csak sínlik reményén.
Éhség, rongy, gyalázat találtatnak rajta,
Hova a történet legtöbb embert hajta.
Világunk nagy része e térjen sóvárog,
Sív, rív s az avaron szomorún csavarog.
Itt csak a gazdagok átkoztatnak mindég,
Kiknél egy szegényült mindég kínos vendég.
Bessenyei György (Tiszabercel, 1746 vagy 1747 – Pusztakovácsi (ma Bakonszeg), 1811. február 24.) császári testőrtiszt, költő, a magyar felvilágosodás egyik meghatározó egyénisége, a bihari remete.
Bessenyei Zsigmond vármegyei táblabíró és Ilosvay Mária fiaként született. 1755-ig szülőfalujában élt, majd 1760-ig a sárospataki kollégium diákja volt. Végzése után apja hazavitte, s egy évig házi tanításban részesítette, ami főként latin stílusgyakorlatokat jelentett; ezután szellemileg tétlenül, harci tudományokkal (vívás, lovaglás, lövészet) töltött négy évet a szülői házban. Remek testi felépítése és katonai képességei révén, 1765. június 8-ától Mária Terézia Bécsben, magyar testőrségében teljesített szolgálatot.
Bámulatos eréllyel és kitartással tanult egyszerre nyelveket, filozófiát, történelmet és irodalmat, sőt a Bibliát is, és minthogy magát a kitűzött cél megvalósítására egy új magyar irodalom megteremtésére elég erősnek nem érezte.
Tanulmányai közben, 1768 végén és 1769 elején Itáliába utazott. 1772-ben megjelent a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett Ágis tragédiája című műve.
Filozofáló életet élt, és csendes napjait mezei gazdálkodással, írás-olvasással töltve, csak kevés emberrel érintkezett; olyannak óhajtotta a temetését is: rokonai hantolták el egyházi szertartás nélkül, udvarháza kertjében, egy nagy árnyékos fa alá.
Bessenyei nemcsak azzal, amit írt, hanem azzal is, ahogyan írt, igen nagy hatással volt irodalmunk újjászületésére. Buzdító szavaival, sőt, példaadásával munkára serkentette mindazokat, akik a nemzeti szellem süllyedését tétlen fájdalommal nézték. Sokat köszönhetünk neki, ami a tartalmat, az eszméket, az irányt illeti, és szintén sokat művelődéstörténeti tekintetben is.
Új hozzászólás