Avdijaj első Loki-gólja döntött a Felcsút ellen

Tőzsér Dániel és Bódi Ádám   Fotó: DVSC.hu

Az OTP Bank Liga 2018/19-es kiírásának tizenkettedik játéknapján, október 27-én a felcsúti Puskás Akadémia látogatott a Nagyerdei Stadionba.

Benczés Miklós együttese jó formában várta az összecsapást, hiszen a legutóbbi fordulóban nem mindennapi találattal „fektették kétvállra” a listavezető Ferencvárost, ám az első percektől kezdve domináló DVSC ellen ezúttal fejet kellett hajtaniuk.

A legutóbbi, Paks elleni bajnokin győztes debreceni kezdőcsapat csupán egyetlen helyen változott: Szécsi Márk helyén házi gólkirályunk, Takács Tamás kapta meg a lehetőséget Könyves Norbert éktársaként.

Centerünk a bizalom mellett a minőségi átadásokban sem szenvedett hiányt, az első tíz percben mindjárt két gólt is szerezhetett volna, ám előbb a kapufára, majd a kapu mellé bólintotta Tőzsér Dániel tűpontos beadását. Mindettől függetlenül csupán idő kérdése volt a hazai gól, a játékrész derekához közeledve ismét Tőzsér-Takács összjáték okozott galibát a korábban Debrecenben is megforduló Danilovic kapuja előtt, ám gólgyárosunk ezúttal sem járt sikerrel, fejesét a felcsúti kapuvédő könnyűszerrel hárította. Pár perccel később viszont már minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy kitornázza csapatkapitányunk életerős szabadrúgását a léc alól.

A felcsúti támadójáték először a 30. percben adott életjelet, ekkor Urblik került ígéretes helyzetbe az öt és feles vonalán, ám szerencsénkre önző módon passz helyett a lövést választotta, mely elakadt a debreceni blokkban.

Nem sokkal később aztán megszületett az áhított hazai vezetés: Tőzsér ívelt be egy szabadrúgást, mely az üresen maradt Kinyik elé került, aki ügyesen gurított középre az alapvonalról, a középen érkező Könyves pedig higgadtan az üresen maradt kapuba gurított. 1-0!

Itt azonban még nem volt megállás, a Lokomotív tovább robogott, Bódi pazar tekerése nyomán kapitányunk duplázhatta volna az előnyt, ám léc alá tartó fejesét Danilovic elképesztő bravúrral kotorta szögletre.

Sima és megérdemelt debreceni előny a szünetben, ám a fordulást követően derült égből jött a villámcsapás: a csereként beálló Kiss Tamás ugrott ki védőink gyűrűjéből, majd Nagy Sándor felett higgadtan a hálóba emelt. 1-1!

Váltani kellett, ám a támadó harmadban rendre hibák csúsztak a debreceni passzokba, Takács Tamás pedig sokadik kísérletéből sem járt sikerrel, közeli löketét az ihletett formában védő Danilovic öklözte ki a mezőnybe. Érett tehát a csatárcsere, Herczeg András ennek megfelelően Avdijajt küldte be Takács helyére. A svájci-albán pedig egyetlen helyzetből megcsinálta azt, ami poszttársának három nekifutásból sem sikerült: Tőzsér mesteri szögletére érkezett nagy lendülettel, erős és pontos fejesére pedig már Danilovicnak sem volt válasza. 2-1! Avdijaj ezzel megszerezte első találatát a DVSC mezében!

Nem sokkal később Bódi zárhatta volna le a lényegi kérdéseket, ám lapos lövését megfogta Danilovic. A hajrá ettől függetlenül a debreceni kívánalmaknak megfelelően alakult, mert ugyan jött előre becsülettel a vendégcsapat, az egyenlítéshez minden erejük kevésnek bizonyult. A DVSC a Paks után a Puskás Akadémiát is 2-1 arányban múlta felül, ezzel négy meccs óta veretlen, legutóbbi három hazai találkozóját egyaránt behúzta.

Az imponáló hazai szereplés után most a Debrecen tábláktól távolabbi helyeken kell megmutatnia Tőzsér Dánieléknek, hogy mire képesek, hiszen a folytatásban három idegenbeli megmérettetés vár a csapatra. A sorozat első állomáshelye a Zala megyei elsőosztályban vitézkedő Teskánd otthona lesz a kupában, október utolsó napján. A bajnoki küzdelmek Mezőkövesden folytatódnak november harmadikán, végül pedig a Diósgyőr vendégeként lépnek pályára a debreceni kedvencek.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.