Január eleje óta új ember, Fejér Tamás vezeti a debreceni Apolló mozit. A változás kapcsán kereste meg a Diszpolgár.hu online magazin. Az interjú első részét két hete közöltük, a piaci versenyhelyzetről és színvonaltartás lehetőségeiről ezúton beszélt a vezető.
- A technológiai változás alakíthat-e ki tartalmi struktúraváltást, a mozgóképi szövegek, műfajok szabadabb kezelését? Lehet-e így az Apolló mozi a Pláza egy sajátos alternatívája?
- Azt gondolom, hogy minden műfaj tartható, tehát semmiképp nem akarunk olyan mozi lenni, amit úgy emlegetnek, hogy a „Kis Cinema City”. Nekünk határozott küldetéstudatunk van: mi egy Art mozi vagyunk, Debrecen egyetlen száz százalékosan működni tudó és támogatást élvező filmszínháza. Ha a dokumentum-, rövid- és nagyjátékfilmek forgalmazásba kerülnek, akkor nekünk azt be kell mutatnunk. Ma egy közönségfilm nagyobb nézőszámra tart igényt, mint egy art besorolású, elgondolkodtató film. Én nem bánom azt, ha olyan terembe ül be 20 néző, ahol ülhetett volna 40 is. Ez különösen az Art teremre érvényes, amely mindig is élvezte ezt a védett státuszt. Márciusban, amikor már az Art terem is digitális lesz, az Apolló továbbra is az art filmek legfőbb bázisaként szolgál.
- Tehát az ankétok, a sajátos típusú műsorok, kissorozatok, filmszemlék, archív filmtörténeti értékek, egyedi vetítések is itt mutathatók be?
- Nyilván szem előtt kell tartanunk azt, hogy egyáltalán leadhatjuk-e ezeket a filmeket. Ma elég kacifántos néhány film vetítési jogát megszerezni. Számolnunk kell azzal is, hogy nem minden film érhető el 35-ösön, sőt vannak kifejezetten védett kópiák.
- Mennyire határozza meg a piaci kínálat és a forgalmazás bármilyen „filmpaletta” kialakítását? Mennyire van szabad keze egy üzemvezetőnek, azaz tudja-e az eszményeit képviselni egy kötött forgalmazási rendszerben, egy adott tulajdonosi elvárással szemben?
- Önálló döntéseink és lehetőségeink mindig lesznek. Egy régi közmondás kifordításával élve: mi úgy akarunk dolgozni, hogy „a kecske is jól lakjon, de megegyük a káposztát is”. Mindössze annyi megkötésünk van, hogy a közönség minden típusát szeretnénk kiszolgálni.
- Egyeztethető-e az üzemeletetés mindennapi praktikus fenntartása, kényszere egy általános esztétikai és történeti értékőrzéssel?
- Összefér, de mégis a döntőbb az elvárt havi jegybevétel, az a bruttó összeg, amivel még jól tudunk működni. Egyéb tematikák bepréselése e szűk keretbe, nem is olyan könnyű. Azért nagyon örülünk, hogy a magyar filmgyártás újra reneszánszát éli, s így nálunk is nagy sikerrel futnak olyan filmek, mint az Isteni műszak, vagy a Coming out. A jövő hónapban is jön egy „kultgyanús, közönségbarát” alkotás, a Megdönteni Hajnal Tímeát. Meglepően az ilyen műfaji filmekkel mindig nagyobb nézőszámot tudunk produkálni, mint a multiplexben néhány ki nem használt terem. Mi szeretjük a magyar filmet, s az újak mellett a régieket is kívánjuk támogatni, a lehetőségeinkhez mérten.
- A magyar filmek megmutatkozásának legfőbb terepe az alkotói személyes jelenlét, az ankét (az Én mozim sorozat, aktuális filmpremierek, debreceni alkotók meghívása stb.). Gondolom, ezek az alkalmak erőteljesen pályázatfüggők. Mennyire tud a mozi a bevételekből tartalékokat képezni, hogy az ilyen fokú szellemi értékek vetítését folyamatossá tegye?
- Igazából a közönségtalálkozókra a pályázatokon túl is tudunk tervezni. Olyan óriási összeget a költségvetésből nem emészt fel, hogyha meghívjuk a preferált film alkotóit és beszélgethetünk velük. Nagyon szívesen jön mindenki, eddig még senki sem utasította el a felkérést, s remélem, a jövőben sem fogja. Az ilyen alkalmakat mindig ki lehet valahogy gazdálkodni, de pályázni is kell. Nem minden a marketing. Nagyon nagy szükség van a szemtől szembe találkozásokra, hisz a filmszerető ember a személyiségén keresztül lesz igaz propagátora egy-egy alkotásnak. Sőt a fiatalabb korosztályt is az élő találkozásokkal lehet jobban filmbefogadóvá- és filmértővé tenni.
(Folytatjuk)
Szűk Balázs
Új hozzászólás