Álmodó magyarok - a Déri Múzeumban

Debrecen, 2014. szeptember 25., csütörtök (MTI) - Álmodó magyarok címmel új, állandó irodalmi kiállítás nyílt csütörtökön a debreceni Déri Múzeum Medgyessy emlékmúzeumában.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a megnyitón emlékeztetett arra, hogy az irodalmi gyűjtemény korábban a debreceni Borsos-villában volt elhelyezve, amelyet később bezártak. Most kormányzati támogatással sikerült az irodalmi hagyaték egy részét korszerű, interaktív módon bemutatni.

Hozzátette: reményeik szerint ez csak az első lépés, és az irodalmi gyűjteményből mind több lesz majd látható a jövőben.

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy Debrecenben van az ország második legnagyobb irodalmi gyűjteménye. Örömét fejezte ki, hogy ismét látható a gyűjtemény egy része, amely „történeteket idéz Debrecen irodalmi múltjából”.

Az új állandó kiállítás ugyanis - mint azt Angi János, a Déri Múzeum igazgatója kifejtette -, nem Debrecen irodalomtörténetét mutatja be, hanem néhány jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki.

Ezek közül megemlítette Csokonai szobáját, amely a mindennapi élet és a költői világ kettősségére épül. A bútorok lebegnek, a projektorokkal létrehozott virtuális terekben virágok nyílnak, madarak csicseregnek, pillangók repkednek, egy lúdtoll pedig szorgalmasan írja a szövegeket - érzékeltette a tárlat különleges látványvilágát az igazgató.

Egy másik teremben a város irodalmi emlékeit a 20. század elején gyűjtő Csokonai Kör kiállítása látható, de megemlékezik a tárlat Oláh Gáborról, Debrecen egyik legjelentősebb szépírójáról, a könyvek termében történeteket olvashatnak a látogatók, a látványok termében kéziratokat, könyveket, irodalmi relikviákat mutatnak be.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.