Visszatérők győzelme

Végre örülhettek Tóth Ádámék... és a debreceni nézők  Fotók: MKOSZ

Vasárnap este elkezdődött a DEAC kosárlabda történetében a második Berényi-korszak. A visszatérő vezetőedző magabiztos húszpontos hazai győzelemmel kezdett az Oroszlány ellen.

Ellenben nem csupán a DEAC-Tungsram mestere volt az egyetlen visszatérő a mérkőzésre, hiszen a fekete-fehérek eddigi hiányzói is harcra készen álltak, ráadásul bemutatkozott a közönség előtt az ifjú Ságodi Róbert is. Az Oroszlány pedig több, a debreceniek számára ismerős kosarassal érkezett, hiszen az egykor a cívisvárosban pattogtató Tóth Bence, Molnár Márton és Garamvölgyi Ákos is kapott játéklehetőséget.

Az összecsapást sajnos gyászszünet előzte meg. Nemrég ugyanis elhunyt az Oláh Gábor utcai csarnok lelátójának egyik ikonikus alakja, akiről megemlékezett a klub és szurkolótársai.

A belépés ingyenes volt, a csarnok megtelt. A forduló zárócsatájának első negyedében szoros küzdelem zajlott, mindkét oldalon szoros, agilis védekezéssel. A DEAC-Tungsram végig magasba emelt, de nem „feltartott” kézzel védekezett, Djordje Dzeletovics és Xavier Thames révén elkezdett nőni az egyetemiek előnye, de az OSE megrázta magát és egyenlített, Djordje Drenovac vezérletével azonban a Debrecen már a kétszámjegyű különbség közelébe is került, a tízperc vége mégis szoros lett, hiszen a magabiztosan támadó vendégek Carev kosarával zárkóztak: 21-18. A félidő második negyedének kezdetén Parrish neve fémjelezte az oroszlányi kosárlabdát, vezetést is szereztek, de Polyák László ihletett pillanatai újból döntetlent eredményeztek. A vendégszurkolókat az ifjú Tóth Bence hármasa ugrasztotta talpra, ám ez sem volt elég, hogy huzamosabb ideig az OSE vezessen. A nagyszünetre pedig vissza is ragadták a vezetést Thamesék: 41-37.

A Debreceni Egyetem kosarasainak számára a harmadik felvonás hozta az áttörést. Djordje Drenovac kiváló ritmusban játszott, a játékrész felénél pedig immár tízet számolhatott a publikum. Elkezdődött a parádé: Valerio-Bodon Vincent hatalmas alley-oopot húzott a gyűrűbe, folytatva a showt Tóth Ádám zsákolása is tüzelte a közönséget. Az utolsó menet előtt úgy tűnt, eldőlni látszik a találkozó: 63-47. Újfent Parrish mutatta meg magát, de a tetemes hátrányból csupán minimálisan tudtak olvasztani a vendégek. A DEAC nyugodt örömkosárra váltott az este hajrájában, Berényi Sándor első győzelme már nem forgott veszélyben. Az utolsó percben pályára lépett a 17 éves Ságodi Róbert, debreceni akadémista is, ráadásul az ő gólpasszából még egy utolsó másodperces triplát is a helyére küldött Hagins, beállítva a végeredményt: 79-59.

A szünetekben a DEAC Cheerleaders bájos hölgyeinek színvonalas produkciója is hozzájárult a meccs kiváló hangulatához. A DEAC-Tungsram télen már nem játszik hazai pályán. Szerdán még egy szegedi találkozót vív, azt követően pedig háromhetes válogatott szünet miatt csak márciusban folytatódik majd a hazai bajnokság. Február 24-én azonban nem marad kosárlabda nélkül a debreceni közönség, hiszen Magyarország a Montenegró elleni vb-selejtezőt a Főnix Arénában vívja majd.

Barna Marci

DEAC–TUNGSRAM – MVM–OSE LIONS 79-59 (21–18, 20–19, 22–10, 16–12)

DEAC: HAGINS 12/6, Thames 10, Valerio–Bodon 6, Dzseletovics 8/3, TÓTH Á. 13. 
Csere:
 DRENOVAC 21/3, Polyák 5, Aska 4, Kerpel–Fronius G.Neuwirth,  Kovács Á.Ságodi.
Vezetőedző: Berényi Sándor

OROSZLÁNY: IHRING 15/3, Carev 4, MESICEK 18/6, Burns 5, Molnár M
Csere:
 Parrish 10/3, Ruják A. 2, Garamvölgyi 2, Tóth B. 3/3, Szabadfi.
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec

Berényi Sándor: Egész nap különös érzések kavarogtak bennem a visszatérésem kapcsán, de szerencsére jól sikerült a mérkőzés. Az első félidőben akadozott a gépezet, a fiúk talán feszültebbek voltak a kelleténél. A fordulás után volt egy jó periódusunk, amivel aztán megalapoztuk későbbi győzelmünket. Egyértelmű, hogy sok munka áll még előttünk.

Djordje Drenovac: - Ezzel a győzelemmel sikerült kilábalni a hullámvölgyből, a második húsz percben extra energiákat tudtunk mozgósítani, amik átlendítették a csapatot a holtponton, így sikerült ezt a különbséget kiépíteni, ami győzelemhez vezetett. Csapatsikerként kezeljük a mai mérkőzést, ezt a lendületet szeretnénk fenntartani a következő fordulóban is.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.