Venni vagy nem venni: állati jó kérdés

Mizsák Norbert  Fotó: Égerházi Edit

Az emberek évszázadok, sőt, évezredek óta szeretik megosztani otthonukat házikedvencekkel, manapság is rengeteg háztartásban találkozhatunk valamilyen kisállattal. Ezek tartása, gondozása időt és odafigyelést igényel a gazdi részéről, cserébe viszont sok örömet adhatnak.

Változtak-e a járvány hatására az állattartási szokások, illetve milyen állatot válasszunk, ha magunk is szeretnénk belevágni – többek között erről is beszélgettünk az egyik legnagyobb debreceni kisállat-kereskedés tulajdonosával, Mizsák Norberttel.

- Ebben az üzletben mindig nagy volt a jövés-menés, sokan jöttek be, vagy csak azért, hogy nézelődjenek vagy vásárolni is. Mennyiben változott ez meg az elmúlt csaknem egy évben?

- Jelenleg sokkal kevesebb a nézelődő, mivel valószínűleg félnek. Viszont aki jön, az határozott szándékkal, és vásárolni. Most sincsenek bent a boltban emberek, de ha egy-egy bejön, az mind vásárol is. Tavasszal, amikor jött a nagy lezárás, jelentősen megnőtt a forgalmunk. Mindenki otthon volt, több ideje volt, többet foglalkozott az akváriumával, kutyájával, macskájával, többen vásároltak, ez olyan 25-30 százalékos forgalomemelkedés volt.

- Változtak-e a vásárlási szokások az állatok terén? Mást keresnek-e, mint eddig?

- Ilyet nem tapasztaltunk. Az érződik jelentősen, főleg szeptember óta, tehát a második hullámban, hogy eltűntek a kevésbé tehetős vevők, ők esetleg attól félnek, hogy elveszíthetik a munkahelyüket, mert például kereskedelemben, vendéglátásban dolgoztak. Így inkább kevesebb vevő jön, viszont ők többet költenek. Ezek a vásárlók valószínűleg nem tudják most úgy elkölteni a pénzüket, mint eddig, hogy étteremben, vagy nyaralásra, síelésre, hanem inkább az állatokra költenek.

- Érdeklődnek-e extrémebb házikedvencek iránt? Előfordul-e, hogy olyat szeretnének, ami legálisan nem is beszerezhető?

- Van ilyen, de ez inkább impulzusszerű. Látta-hallotta valahol, kíváncsi rá, hogy lehet-e tartani óriáskígyót vagy varánuszt vagy ilyesmit, de ezek általában nem megfontolt érdeklődések, inkább csak kíváncsiság, hogy tartana otthon egy majmot például, de fogalma sincs, hogy annak milyen igényei vannak.

- Az ilyen állatokhoz engedély kell vagy egyáltalán nem is lehet őket beszerezni?

- Manapság már mindent be lehet szerezni, de sokukhoz tartási engedély kell, mert veszélyes állatok. Ezt az engedélyt a mai világban szinte lehetetlen megszerezni, mert egyrészt szakmai múlthoz van kötve, illetve a jegyző adja ki; másrészt az állatvédelmi törvényben nagyon szigorúan szabályozva van, hogy egy-egy ilyen egzotikus állathoz, például egy majomhoz, milyen feltételeket kell teremtenie az embernek, de többnyire ez nem sikerül. Ezért ezeknek az állatoknak nem is nagyon van piaca, legalábbis nem a boltban jelentkeznek értük. Olyan állatok nálunk is vannak, amelyekhez CITES engedély kell, ezek a washingtoni egyezmény által védett fajok. Ezek már tenyésztett állatok, és a tenyésztőnek be kell jelentenie a szaporulatát, le kell jelentenie az eladását például egy görög teknős vagy jákópapagáj esetében, hogy melyik kereskedőhöz került, illetve a kereskedőnek szintén jelentenie kell, hogy melyik vevőhöz került. A továbbiakban elő van írva, hogy el kell látni az állatot chippel, fotó készül róla, papírokat kell kiállítani számára, illetve a hatóság is ellenőrizheti a tartózkodási helyét, tehát ha a gazdi új helyre költözik, azt is be kell jelenteni.

- Milyen állatot tudna ajánlani annak, aki a karantén vagy home office miatt sokat van otthon, és több időt tud szakítani a kedvencekre?

- Ez embertípustól függ. Valakinek jó egy akvárium, mert nem arra vágyik, hogy „viszontszeresse” az állat, ugyanakkor szeret alkotni, szeret ebben kibontakozni. Ez olyan, mint a kertészet: ha gondozol valamit, az fejlődik. Az emberek ízlésétől függ a hal fajtája is: van, aki csak azt szeretné, hogy színes, látványos legyen egy akvárium, de vannak olyan emberek, akiket maga a biológia egy része is vonz, tehát az, hogy egy kis szürke halacska életmódja, viselkedése, szaporodása milyen, és inkább erre kíváncsi. Aki pedig arra vágyik, hogy legyen egy partnere, egy társa, az vesz egy kutyát, cicát vagy nyuszit, és az az állat viszontszereti őt.

- A felelős állattartás elengedhetetlen része a jó felszerelés is, ez garantálja, hogy jól érezze magát kedvencünk. A boltban sok minden megtalálható, de mennyire megoldható egy ilyen üzlet esetében az online rendelés?

- Ebben is a lezárásnál éreztünk felfutást, mert tavasszal mindenki félt, nem tudtuk, mennyire veszélyes, mennyire fertőző ez a betegség. Akkor előtérbe került a biztonság, hogy inkább internetről megrendelni, ami kell, azt kihozzák házhoz, nem kell találkozni mással, online lehet fizetni, satöbbi. Gyakorlatilag mindent meg lehet rendelni, előtte ugyanúgy tud bárki akár telefonon tájékozódni vagy weben, szakmai cikkekből, ezután meg tud rendelni akármit, ami nem élő. Meg is teszik.

- Tapasztaltak-e olyat, hogy valaki azért akart volna - csúnya szóval - „megszabadulni” az állatkájától, mert félt, hogy esetleg elkaphat tőle valamit?

- Nem, ilyennel nem találkoztunk. Tavaly március-április környékén, amikor még elég bizonytalan volt, hogy a kutyák, macskák hordozzák-e a vírust, akkor lehetett ilyet hallani,  sokan érdeklődtek ebben a témában, de konkrétan olyanról, aki kitette volna az állatát, nem tudunk.

Égerházi Edit

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.