Vagyonnyilatkozatok - Tízmilliót nyert lottón egy fideszes, sokan vettek szántót, autót (2. rész)

    A KDNP-s Bús Balázs tavaly vásárolt egy San Remo segéd-motorkerékpárt 265 ezer forintért. Kereszténydemokrata képviselőtársai közül Pálffy István feltüntetett vagyonnyilatkozatában egy 3,5 millió értékű könyvtárat, Lanczendorfer Erzsébet pedig értékként lakberendezést.

  Karvalics Ottónak továbbra is megvan a 2002-es évjáratú, 2010-ben vett Jaguarja.

    Az MSZP-s politikusok közül Bárándy Gergely eladta 2005-ben vásárolt, 155 négyzetméteres, II. kerületi lakását. Szabad felhasználású hitele ezzel 52 millióról 4 millió forintra csökkent. A képviselő ingóságai között XV. századi alkotásokat is tartalmazó műtárgy-, érme- és metszetgyűjteményét is feltünteti.

    Garai István Levente 1962 óta gyűjt bélyeget, gyűjteményének értéke 8-10 millió forint. A képviselői munkája mellett - havi nettó 63 ezer forintért - sportorvosként dolgozó szocialista politikus egymillió forint értékű babagyűjteményt is birtokol. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása ötmillió forinttal csökkent tavaly óta.

    Gőgös Zoltánnak két autója, egy Suzuki motorkerékpárja és egy lakókocsija is van. Gépjárműlízingjének összege egymillióval, 835 ezer forintra csökkent. Képviselői munkáján kívül szántóföld-bérbeadásból is származik jövedelme.

    Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes egy 37 négyzetméteres veresegyházi üzlethelyiséget vásárolt tavaly, de ahogy testvére, az ugyancsak képviselő Gábor bevallásában, az övében sem szerepel már az a 96 négyzetméteres belvárosi lakás, amelyre közösen tettek szert tíz éve. Pénzintézeti számláján ötmillió forint jelent meg, és megszűnt másfél milliós banki tartozása.

    Iváncsik Imre egy 800 négyzetméteres szolnoki kertet vett tavaly másodmagával, rajta egy horgászházzal.

    Káli Sándor korábbi miskolci polgármester három borsodi ingatlant és egy Toyota gépkocsit örökölt tavaly. Felesége halála után 9 millió forintot fizettek ki neki életbiztosításként, továbbá 11,5 millió forint értékpapírt is örökölt.

    Kovács László volt pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos eladta 5,8 millió forint értékű OTP-részvényeit és nyilatkozatában - szemben a tavalyival - egy csaknem tízmillió forintos bankbetét sem szerepel már.

    Molnár Zsolt kampányfőnök, az MSZP budapesti elnöke eladta Volkswagen Passatját és egy A6-os Audit vett tavaly. Emellett megduplázta egyéni ügyvédként szerzett jövedelmét, amely így meghaladja a havi egymillió forintot.

    A nagyjából 140 millió forint megtakarítással rendelkező Puch László 2009-ben vásárolt Suzuki Samurai terepjárója helyett újat vett.

    Tóth Csaba eladott egy zuglói ingatlant, megtakarításai nagyságrendileg 100 millió forintot tesznek ki.

    Ujhelyi István országgyűlési alelnök egy debreceni lakóház felét örökölte meg tavaly, édesapjától pedig egy badacsonytomaji házat kapott ajándékba.

    Veres János egykori pénzügyminiszter - akinek bevallásában immár Dobolyi Alexandra volt szocialista EP-képviselő neve van feltüntetve házas-/élettársként - több nyírbátori erdőn és gyümölcsösön is túladott, ellenben társtulajdonosa lett egy horvátországi üdülőnek, és vett egy motorcsónakot. Pénzvagyona meghaladja a 300 millió forintot.

    A Demokratikus Koalíció független képviselői közül Ficsor Ádám 31 ingatlant birtokol: erdőt, gyümölcsöst, gyepet, szőlőt, szántót, nádast, a legtöbbet a Tokaj melletti Mezőzomboron.

    Varju László pártigazgatónak viszont sem ingatlan, sem nagy értékű ingóság nincs a nevén, valamivel több mint tízmillió forint megtakarításról és csaknem nyolcmillió forint adósságról adott számot.

    Sneider Tamás jobbikos képviselőnek továbbra is megvan az MTZ típusú traktorja, frakciótársa, Németh Zsolt pedig az ajándékok között felsorolt egy 6-7 ezer forint értékű laptoptáskát, amelyet a montenegrói parlamenttől kapott, valamint egy 10 ezer forint értékű "díszes kávézókészletet" a török nagy nemzetgyűléstől.

    A szintén jobbikos Kiss Sándor a vagyonnyilatkozata első oldalának aljára azt írta: "csak magyar állampolgársággal rendelkezem". További érdekesség, hogy összesen 33 ingatlana - nagyrészt földterületei - vannak, és a 2002-ben vásárolt Simson motorkerékpárja mellé tavaly vett egy 650 köbcentis Yamaha motort is.

    Az LMP-s Lengyel Szilvia tavaly óta egy Suzuki Swift tulajdonosának mondhatja magát. Az Együtt-PM-hez tartozó, független országgyűlési képviselő Szabó Rebeka összesen 14 ezer forint értékben kapott ajándékba naptárakat, könyveket és magazinokat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.